Előkészületek......

Gőzerővel folynak az előkészületek az önkéntes tűzotóság hétvégi rendezvényére. Tűzoltóink kihozták a szertárban évek óta porosodó szekeret, amely kisebb javítások elvégzése után újra működőképesnek bizonyult. Azonban közben kiderült az is, hogy sajnos az ódon szerkezetet biztonsággal és egyben gyorsan húzni nem lehet, mert félő nem bírná a megpróbáltatásokat. Ezért kocsihúzó verseny sajnos nem lesz, de helyette a jelentkezők kiprólhatják erejüket és kitartásukat, kézi pumpálással  lőhetnek célba. Terveik között szerepel még, hogy hétvégén a gyerekek nagy örömére fényképezkedés is lesz a szekéren természetesen régi tűzoltósisakban.  
A Sportcentrumban az odahordott földből a hétvégén bemutatót tartó bicikliseknek crosspályát építettek, ahol bemutathatják tudásukat, ügyességüket. Tájékoztatásul még annyit, hogy a főzőversenyre előzetesen 13 csapat jelentkezett. Az elkészítendő ételek palettája nagyon széles, a csülökpörkölttől egészen a zöldséges marharaguig. 
Az önkéntesek szervezés közben több problémába ütköztek, de a rendezvényt támogató magánemberek és vállalkozók segítségével eddig ezek mind megoldódtak. Már csak a jó időért izgulhatunk, reméljük az időjárás is kegyeibe fogadja a tűzoltók sok szervező és támogató munkát kívánó rendezvényét.