Szeptember közepén újjászerveződött és 32 taggal bővült a Jáki Önkéntes Tűzoltók Egyesülete.
A nagy múlttal rendelkező hagyományőrző egyesület átlagéletkora meghaladta az 50 évet,  a frissítés mára aktuálissá és időszerűvé vált. A fiatalok  nagy lelkesedéssel vállalták az egyesületi tagsággal járó kötelezettségeket. 2011. január 8-án tartják jövő évi rendes közgyűlésüket, ahol várhatóan az elnökség tisztújítására  és az alapszabály módosításásra is sor kerül.

Első lépésként a múlt eredményeinek elismerése mellett az idősebb tagoktól vették át a stafétát, rendberakták a porosodó tűzoltószertárat, kifestették, otthonossá tették a pihenőhelyiséget. Felmérték az tűzoltóság eszközeinek állapotát, az esetleges javítás, beszerzés várható költségeit.

Az újjászervezés éllovasa, Reszneki Ákos rengeteg energiát fektetett a tagok toborzásába és a belépés megszervezésére. Elmondása alapján főbb céljaik között szerepel a faluban a tűzmegelőzés, egyéb veszélyek elhárítása, különböző rendezvényeken bemutató tartása, tűzoltóbál szervezése, önkéntes tűzoltóversenyeken eredményes részvétel, és nem utolsó sorban a  fiatalságnak szeretnének példát mutatni.

Ehhez azonban szükség van a tagok fizikai, szellemi képzésére, amire a 18 év felettieknek   egy 40 órás tanfolyamon nyílik lehetőség.
Ákos segítőtársa a sokat tapasztalt tűzoltó, Kovács Péter, aki tanácsokkal látja el a fiatal tagságot, személye  jól ötvözi a fiatalság hevességét az idősebbek tapasztaltságával., és ha jónak látja, egy kicsit "lehűti" a kedélyeket. Segítségével megszervezték a faluban a lomtalanítás előtti fémhulladékgyűjtést, hogy az ezért járó pénz jó célokat szolgálhasson.

A vasgyűjtésből befolyt pénz átvétele


A lelkesedés - látván a fiatalok célkitűzéseit -  az idősebbeket is elragadta, mindenki úgy segített, ahogy tudott.

Polgármesterünktől új tömlőket, festéket kaptak, az ablakra új függöny, a pihenőbe hősugárzó került. Tervezik internet telepítését is. Kiss  Ferenc önkormányzati képviselő lemondott a neki járó internethozzáféréséről, és felajánlotta az újdonsült tűzoltóknak. Az egység megteremtésének első lépéseként egyenpólókat  is rendeltek.

A képen a pólók átvételének pillanatai

   









Munkájukhoz a jövőben sok sikert és meg több kitartást kívánunk.


Tűzoltók esküje



Kötelességem teljesítése közben, Óh Istenem, ha bármikor láng csap fel,
Adj erőt, hogy megmentsem az életet, nem számít, mennyi idős is legyen.
Segíts, hogy átölelhessem a gyermeket, mielőtt túl késő,
Vagy megóvjak egy embert a szörnyű végzettől.
Tégy képessé arra, hogy meghalljam a leghalkabb segélykérést,
És gyorssá, s kellően ügyessé, hogy eloltsam a tüzet.
Hadd töltsem be szerepemet, és adjam a legjobb önmagam,
Hogy megvédjem az embereket és javaikat.
És ha a Te akaratodból elveszítem az életem,
Vedd védelmező karodba családom, s szeretteim.