A trianoni emléknap kapcsán feltörõ gondolataim

Munkám kapcsán évente több ezer iskolás korú gyermekkel találkozom. Kicsit figyelem elterelés képpen is elszoktam beszélgetni velük. Egyik alapkérdés, melyik iskolába jártok? Válasz: Petõfi, Kossuth, Széchenyi, Rákóczi stb. A 6.7.8.- os diákoktól megszoktam kérdezni, na és mit tudtok az iskolátok névadójáról. Ki volt, mit alkotott? Az általam ismeretlen nevûekre azért kérdezek rá, mert érdekel, a triviálisakra azért, hogy mit tudnak róluk. Példákat sorolok fel, mely válaszok az esetek több mint felére jellemzõek. Rákóczi, talán király volt? Dózsa György talán pap volt? - ember volt az biztos - jönnek a feleletek. Mátyás király, mikor élt? - talán a XIX. században? Aba Sámuel, nem tudok róla semmit stb. stb. 

Ezek a kérdések és válaszok, mind felsõ tagozatos diákokhoz szóltak, akik a saját iskolájuk névadójáról tudtak ennyit. Nem vagyok benne biztos, hogy az amerikai himnusz dallamát nem ismerik fel többen, mint a magyarét. Nem egy iskolai ünnepségen vettem részt ahol a himnusz alatt, mely gépbõl szólt és talán 8-10-en énekeltük, mondjuk 500-ból a gyerekek háttal fordulva mesélték a nyári élményeiket. Ezt az eredményt a globális média érte el az elmúlt két évtizedben. A kommunizmus internacionalista évtizedei alatt több volt a magyarság szerepe, mint a fene nagy demokráciában. Nem akarok mindent az Egyesült Államokra kenni, de a valóságshow-tól, a cukormázas tehetségkutatókig, a nyereményesõtõl duzzadó üres értéktelen kvíz mûsoroktól a rágógumi sorozatokig minden onnét jött. Történelmük a legvékonyabb könyv, éppen ezért náluk soha nem errõl szólt az élet, hanem az üzletrõl, a haszonról, a cukormázról, amely mindent felül ír, el és betakar. 

A probléma alapja, hogy a gyerekek napi 4-5 órát töltenek tv és internet elõtt. A még nagyobb probléma, hogy a szülõk többsége nem veszi a fáradtságot arra sem, hogy legalább felvilágosítsa gyermekét a métely mikéntjére, annak helyén kezelésére, hanem ráhagyja a gyerekre, aki elhiszi, hogy ez valódi érték, és példaképként, hõsként ünnepli a jó esetben semmi, rossz esetben velejéig káros mûsorok szereplõit. Azon mindenki felháborodott, hogy ha kimegy, külföldre az egyetemet végzett gyerek, vissza kell fizetni a tanulmányok költségét. Micsoda röghöz kötés!! De az teljesen természetes, hogy külföldi egyetemen tanító magyar orvos hazaküldte a fiát, tanulj otthon ingyen világszínvonalon, aztán gyere vissza ide tízszeres pénzért dolgozni. A példa konkrét eset, de ezrével lehet ilyeneket találni. Szintén ismerõssel történt, felsõfokú nyelvvizsgákkal, két típusú egyetemi végzettséggel megkérdezték tõle, melyik országba mész dolgozni? Mikor azt válaszolta, hogy természetesen itthon akar élni, értetlen tekintetek meredtek rá. Szokásos kérdésem még, mi szeretnél lenni, hol szeretnél élni, dolgozni. Sablon válasz külföldön, mert többet keresek, mert akkor sikeresebbnek látnak, mert itthon minden gagyi stb, stb. Sajnos persze nagyon sok gyenge pontunk van a korrupciótól kezdve a munka megbecsülésének hiánya a csak a másikon ügyeskedéssel és egyéb módszerekkel való átgázolásnak tudománya és társadalmi elfogadása, sõt sok esetben elismerése stb. Nálunk is van Nemzeti vágta, Szeretlek Magyarország, de a gyerekeknek semmit nem jelent a magyarság az identitás. Sikerült kiölni belõlük. A Kossuthok, Széchenyik, Rákóczik kora lejárt, nem is érdemes visszasírni. 

Természetesen tisztában van vele minden értelmes ember, hogy a globalitás, mint folyamat visszafordíthatatlan, de! Amíg élnek a világon olyan emberek, ember csoportok, akiknek a múlt a hagyományaik az õseik vérverítékkel végigharcolt élete a nekik gyökeret és életet adó föld értéket jelent és ezért jobban kötõdnek hozzá, mint a Góbi sivataghoz, vagy Manhattanhez, addig létezik Magyarország, Portugália, Zaire, Pápua Új-Guinea stb. Legalább földrajzi fogalomként. A globalitás oldal akkora gazdasági túlerõben van, mely jelen pénzközpontú világunkban, legyõzhetetlen, de! Galilei mondása: A gyermek feje nem edény, amit töltögetni kell, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani. Most a gagyi töltését éljük, de talán ismét lesznek fáklyák.

Szelestey P. Attila

2014 június 3.