Törvényességi felhívás I. rész

Sajnos a július 5-én megtartott testületi ülésre nem tudtam elmenni (talán ez az első alkalom a másfél év alatt), de hangfelvétel készült az ülésről, amit utólagosan hallgattam meg, és írtam le róla a történtek lényegét. A felvétel hallgatása közben az tűnt fel leginkább, hogy a képviselők 14 percig meg sem szólaltak. Hosszú ideig néma csönd uralta az étert. Így hallgatva még feltűnőbb volt, mintha ott lettem volna. Egy hivatalos levél, ami a Kormányhivataltól jött, és ennyi ideig elnémít mindenkit, az valószínűsíthető, hogy nem egy sikertörténetről szól, és nem dicséretekkel van megtűzdelve. Az is könnyen leszűrhető, hogy terjedelme sem lehet akkora, hogy indokolja a hosszan tartó némaságot. Mivel a későbbiekben sem olvasták fel a levelet, és a Polgármester magyarázataiból sem lehetett túl sok mindenre következtetni, ezért egyszerűen elkértem az egyik képviselőtől . Miután felhívtam a Kormányhivatalban a konkrét üggyel foglalkozó ügyintézőt, és válaszából megbizonyosodtam arról, hogy a levél valóban nyilvánosságra hozható, úgy gondoltam nem csak kiragadott részleteket, hanem az egész felhívást felteszem az oldalra.

A történet
röviden a következő: a képviselők egy csoportja beadványt fogalmazott meg a Kormányhivatal felé, melyben több, általuk törvénysértőnek vagy szabálytalannak tartott döntésre, hatásköri túllépésre hívták fel a figyelmet. Ezeket a Kormányhivatal kivizsgálta, a válasz pedig megérkezett.
 Íme:



Ez volt az első vizsgált ügy, de hogy korrektek legyünk, hallgassuk meg a jogszabálysértés "miértjére" érkezett helyi magyarázatot is, aztán mindenki mérlegelhet és kiválaszthatja a számára hitelesebbet.

A Kormányhivatal álláspontjának részletei a   k ö v e t k e z ő   vizsgált ügyben vasárnap este!