"Tekerj a sereggel!"

A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, és a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége által szervezett  "Tekerj a sereggel" címmel meghirdetett kerékpáros túrán megyénkből  több politikus is részt vett. Bringára pattant Hende Csaba Honvédelmi Miniszter, Harangozó Bertalan kormánymegbízott, és Sági József városi képviselő is. Külön érdekesség Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövetasszony részvétele, akit Mark M. Karas, az amerikai nagykövetség katonai attaséja is elkísért Szombathelyre.
A kerékpárosok Ják felé indultak el, ahol Dr Rátkai László plébános vezette körbe az amerikai nagykövetasszonyt és kíséretét a templomban, és környékén. Röviden elmesélte a templom történelmének kiemelkedő eseményeit, amit Mark. M. Karas katonai attasé fordított angolra.
"A túra egyik célja az, hogy a honvédséget közelebb vigye az emberekhez. Ugyanakkor fontos az is, hogy fókuszba állítsa az egészséges életmódot, népszerűsítse a kerékpáros turizmust, és végül, de nem utolsó sorban bemutassa Vas megye szépségeit." - válaszolt a Vas Népe tudósítójának kérdésére Hende Csaba Miniszter. (forrás: Vas Népe.hu)
Előzetesen százötvenen regisztráltak, szombaton reggel kilenckor mintegy kétszázan startoltak el a városháza elől, hogy részben vagy teljesen teljesítsék a 80 km-es túrát.Vaskeresztesen ebédeltek, majd Bozsok és Velem érintése után Lukácsházán keresztül tekertek vissza Szombathelyre. Az akció sikeréhez nagyban hozzájárult a kerékpározáshoz ideális időjárás is, hiszen a "sereg" csodálatos napsütésben  teljesítette a túra útvonalát.