Szemle a Jáki Önkéntes Tűzoltó Egyesületnél

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság vezetőinek látogatása a jáki önkéntesek portáján


Május 10-én szombaton izgatottan gyűltek össze a jáki önkéntes tagok a főtéri szertárban. A gyülekezés apropója egy olyan esemény volt, mely talán az elmúlt években még egyszer sem fordult elő (még árvízkor sem), hisz eddig nem volt rá példa, hogy a tűzoltóság, vagy a katasztrófavédelem felsővezetői Jákra látogattak volna.
A délutáni órákban Dr. Takács Árpád Vas Megyei Katasztrófavédelmi igazgató, Seper András igazgatóhelyettes, és Göncz Szabolcs tűzoltóparancsnok tisztelték meg látogatásukkal a lelkes önkénteseket.
Dr. Takács Árpád igazgató rendkívül barátian és közvetlenül beszélgetett el a tagokkal. Érdekelték a személyes motívációk, ki miért végzi ezt a munkát, elmondta saját tapasztalatait, mennyire büszke a vas megyei önkéntesek munkájára. Érdeklődött az egyesület anyagi helyzetéről, önkormányzattal való viszonyáról,  a beadott pályázatokról. Esetleges  pénz-és eszközforrásokat sorolt fel, amivel az egyesület talpon tud maradni, sőt fejlődésre is képes. Szó esett a tagok létszámáról, a fiatalok bevonásáról, motíválásáról. Tetszettek neki az egyesület eddig megszervezett közösségépítő programjai, azok a próbálkozások, amivel az egyesület a helyi közéletet szerette volna egy kicsit felpörgetni, és fiatalokat beszervezni egy összetartó "csapatba" Ígéretet tett, hogy a jövőben ezeknek a programoknak a létrejöttéhez segítséget nyújt. Megkérdezte milyen alapvető eszközökre lenne most legjobban szüksége az egyesületnek a továbblépéshez, ezek egy részét a katasztrófavédelemtől is megkaphatják. Támogatásáról biztosította az önkénteseket, hogy a most beadott pályázatukat kiemelten támogatják megyei szinten,  az eszközállomány felfejlesztésével katasztrófahelyzetekben gyorsan tudjanak reagálni, és hatékonyan segítsék a hivatásosok munkáját.
A megyei statisztikák alaján a Jáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület az elmúlt években Ják és környékén kiemelten sok beavatkozáshoz vonult ki. Voltak olyan esetek, ahol önállóan megoldották a helyzetet, viszont az esetek többségében eszközhiány miatt a hivatásosok segítségére szorultak. Igaz most már letették a 40 órás vizsgát, de eszközeik elavultak, nem bevizsgáltak, ezért nem használhatóak éles helyzetben. Ezeket a tényeket a katasztrófavédelem minden kivonulásról rögzíti, így a statisztikában világosan látható, hogy a jákiak lelkesedése, tenni akarása töretlen, viszont használható eszközeik elavultak. Ezek bevizsgálásához pénz kell, nem is kevés. Állandó bevételi forrásuk nincs, önkormányzati támogatást O, azaz NULLA forintot kaptak. Így bizony nehéz egyről a kettőre jutni. Ezen a helyzeten segít a jövőben változtatni, javítani a megyei katasztrófavédelem a maga lehetőségei szerint ha nem is anyagi, hanem eszközbéli és egyéb támogatással.

A vezetők ezután megtekintették a szertárat, megcsodálták az egyesület zászlaját, régi relikviáit. Dr. Takács Árpád lelkesítette a tagokat, hogy ilyen múltú egyesületnek töretlenül folytatni kell a munkát, folytatni kell a hagyományokat, mert a kitartásnak mindig megvan az eredménye, ha nem is megy mindig olyan könnyen.
A rendkívül hasznos baráti beszélgetés után a katasztrófavédelmi vezetők üres pogácsástálat, és nagy reményeket hagytak a Jáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület portáján.

Képek a legutóbbi kivonulásról: