pedagogusnapkoszonto

Ünnep ez a hétvége. Ilyenkor háttérbe szorulnak a mindennapi gondok, s csak a
gyermekek mosolyát, a felénk nyújtott csokrokat látjuk. Becsüljük meg ezeket a
pillanatokat!
A pedagógus életét sok öröm szépíti, de sok gond is nehezíti. S mivel
beleszülettem ebbe a világba (édesanyám, férjem tanár, magam is e hivatás
elkötelezettje vagyok, s talán nem meglepõ, hogy egyik gyermekem is folytatja
a családi hagyományt), jól ismerem e pálya napos- és árnyoldalait is.
Az utóbbi idõben sajnos bõven kijutott a bajokból. Sok tanítót, tanárt csak a
hûsége és az az erõ tartott meg a pályán, amit tanítványaik szeretetébõl,
szorgalmából, napról-napra gyarapodó tudásából merítenek. Ám ez nem
elegendõ, hiszen ebben a kizsigerelt országban az elmúlt esztendõkben a
hitében, egzisztenciájában elbizonytalanított, s mondjuk ki: méltánytalan
helyzetbe hozott pedagógus társadalomnak – bármennyire szeressék is tagjai e

hivatást – nehéz kitartani. És ez nagy baj. Hiszen gyermekeink jelentik a
holnapot, s olyan lesz a jövõnk, amilyen napjaink iskolája. A nemzet sorsát,
jövõjét a tanárok, tanítók tartják a kezükben. Színvonalas nevelõ-oktató munkát

gyötör a létbizonytalanság, akik teljes szívükkel és minden energiájukkal
tanítványaik felé tudnak fordulni, akik érzik minden rezdülésüket, ki nem
mondott gondolatukat.
Kedves Kollégák!
Egy esztendõvel ezelõtt ígéretet tettem, államtitkárként munkatársaimmal azért
fogok küzdeni, hogy minden pedagógus megkapja azt a megbecsülést, amit a
nemzet lámpásaként megérdemel. Azóta sokat haladtunk. Hamarosan elkészül a
közoktatási törvény és annak részeként a sok évtizede várt pedagógus életpályamodell,
amely kiszámítható pályaívet biztosít a tanároknak, tanítóknak,
óvodapedagógusoknak. Közös érdekünk, hogy a koncepcióból mielõbb
jogszabály legyen. Az elmúlt hónapokban sok ezer oldalnyi véleményt
olvastunk el, amelyeknek nagy részét beépítettük a koncepcióba, és megannyi
szakmai, érdekvédelmi szervezettel egyeztettünk. Karnyújtásnyira vagyunk
attól, hogy szándékainkat törvény rögzítse, s a pedagógusokat méltó anyagi és
erkölcsi megbecsülés övezze.
Nagy változások elõtt állunk, s csak rajtunk múlik, hogy kihasználjuk-e a
rendelkezésre álló lehetõségeket, lesz-e erõnk ahhoz, hogy széthúzás helyett
összefogjunk, és közösen küzdjünk egy jobb világért, amelyben nagyobb
tisztessége lesz a munkának, a tanulásnak, az iskolának, a tanításnak, a
nevelésnek. Olyan jövõben hiszünk, amelyben a pedagógusok tudják, hogy
minden egyes nap csodát mûvelnek, s a világ valami olyat kap tõlük, amit csak

õk adhatnak.

Ha széthúzunk, ha megosztjuk erõinket, akkor csak lassabban, nagyobb
erõfeszítések árán – vagy sehogyan sem érjük el céljainkat. Ha nem percmegoldások
takarják el a szemünk elõl az igazi nagy célokat, akkor nemcsak
remény, hanem bizonyosság, hogy ezek megvalósulnak.
Ünnep van, adjuk meg az ünnepnek a tisztességet! Emelkedjünk felül a
hétköznapokon, hiszen nagy feladatok várnak ránk. A mindennapokban élünk,
de minden cselekedetünk a messzi távolba: a jövõbe mutat.
Kedves Kollégák!
Felelõsségteljes, szép feladatot vállaltunk, amikor ezt a hivatást választottuk,
amelynek értelmét Karácsony Sándor így fogalmazta meg:
„A pedagógus nem lehet elkeseredett, megtorpant ember, mert a pedagógusnak
egyetlen karizmája van: a jövõbe vetett hit optimizmusa."
Ne torpanjunk meg tehát, s optimizmussal teli hittel nézzünk a jövõbe!
Kívánom, legyen elég szeretetünk, türelmünk, erõnk e szép hivatáshoz!