NÉMET NEMZETISÉGI VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY

ORSZÁGOS DÖNTŐ

–BUDAPEST-

NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM

-a verseny helyszíne-

Ismét szép teljesítményt nyújtott iskolánk egyik 6. osztályos tanulója. HENDE CSANÁD a mosonmagyaróvári területi fordulóról sikeresen továbbjutott az országos döntőbe, melynek helyszíne Budapesten egy gimnázium volt. 2013. május 17-én a hosszú utazást követően az 5. és 6. évfolyam legjobb 24 versenyzőjével mérte össze felkészültségét. Most is hibátlanul és jó előadásmódban mondta el mindkét prózai szövegét a zsűri, és a közönség előtt. Az emléklapot és ajándékokat ebéd után megkapták a versenyzők, az eredményhirdetésre délután került sor. A sok szorgalom és gyakorlás eredménye végül a 16. helyezés lett, amire nagyon büszkék vagyunk.



Gratulálunk Csaninak és még további sikeres versenyzést kívánunk!

Felkészítő tanára Tarszabó Lászlóné volt.