nemetherika

Errõl kérdeztem Németh Erikát, községünk egyik hitoktatóját.

1. Véleményed szerint a számítógéppel töltött aránytalanul sok idõ milyen hatással van a gyerekekre, változik- ettõl a személyiségük, énképük, értékrendjük?

Biztosan, hogy hatással van a kialakuló személyiségre, hogy a fejlõdés ideje alatt kik veszik körül, mivel foglalkozik, mit közvetítenek számára. Ez különösen az elsõ 6 évben meghatározó. Az aránytalanul sok mindenbõl káros. A sarkalatos erények ( életünk lényeges, szokássá vált tulajdonságai, amik segítenek életünk küzdelmeiben: okosság,az igazságosság, lelki erõsség és a mértékletesség) nagyon sokban segítenének minket a helyes arányok kialakításában, megtalálásában. Ezek alapjait a szülõk kötelessége a nevelés során lerakni.

A számítógép nagyon hasznos eszköz, de véleményem szerint nem lesz okosabb, ügyesebb, jobb és teljesebb ember, aki a számítógépen keresztül ismeri csak meg a világot. Semmiképpen nem pótolja a számítógép a valóságot. Akármilyen csodálatos tájképet nézünk számítógépen, tv-ben nem olyan, mint amikor ott vagyunk. A tenger illatát, a levegõt nem érezzük. Több gyerek rajong az állatos képekért, mondván, hogy szereti az állatokat. Az érintésük hiánya, a hangjuk, szaguk mind hiányzik, és ez nem segíti a tapasztalatok megszerzését. A virtuális világ nem azonos a valódi világgal, így a valóság tapasztalata helyett, hamis kép, gondolat alakul ki bennük. A számítógépes játékokban azt a veszélyt látom, hogy személytelenek,. Nincs kommunikáció, és ha úgy alakul a játék kilép a programból, nem kell, hogy a következményeket lássa, azokkal szembesüljön. Ha vesztésre áll kezd másikat, nem kell megbeszélni a konfliktusokat, nincs tapasztalat a másiknak okozott örömrõl, fájdalomról, sértõdöttségrõl. Sõt arról sem, hogy mindenki más módon fejezi ki az örömét, bánatát különbözõ érzelmeit. Ezért elõfordulhat, hogy teljesen hamis önkép alakul ki a gyermekben.

Persze nem hanyagolhatjuk el a szülõk, felnõttek felelõsségét, szerepét. A gyermekek nem a hallott szavakat valósítják meg, hanem a látott példát utánozzák. Amennyiben a szülõk helyes példát adnak a számítógép használatáról, akkor a gyermekeket is könnyebb erre nevelni.

Helyesnek tartod-e, hogy a közösségi és chat oldalakon ilyen mértékben engednek betekintést a gyerekek magánszférájukba. Hogyan befolyásolja gondolkodásmódjukat, és milyen veszélyei lehetnek ennek?

Nem tartom helyesnek, mert ki sem alakul az intim szféra. Ebben megint nem a gyerekek a hibásak, hanem azok a felnõttek, akik engedik a gyermekeknek a használatot, és még rossz példát is mutatnak. Azt gondolom, hogy beláthatatlan következményei vannak az önmagunkról szétküldött gondolatoknak, képeknek. A felelõtlenség erõsödik, és lehetséges, hogy késõn találkoznak a következményekkel. Sokszor nem is az igazi énjüket adják, hanem amirõl úgy érzik, hogy tetszhetnek másoknak, népszerûbbek lesznek, vagányabbaknak gondolják õket. Ebben az állandó elérhetõ állapotban nincs is alkalom arra, hogy elmélyedjen a saját belsõ világában, megismerje önmagát, kialakítsa véleményét, értékrendjét. Így egyre több lesz a kivülrõl irányított ember. Ez valamilyen szinten mindig így volt.

A fogyasztói társadalom is úgy alakulhatott ki, és úgy áll fenn, hogy elhiteti az emberekkel akkor valakik, ha megveszik, azt eszik, azt isszák stb. Ennek áldozatai lettek most a valutahitelesek, hiszen mások is ezt teszik, de nem gondolták végig a lehetséges módozatokat, amik nem is voltak olyan kiszámíthatatlanok. Az addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér bölcsesség nem annyira köztudott manapság.

Milyen pozitív és negatív hatásai lehetnek az internetnek a fiatalokra, mennyire tudatosan használják a céljai eléréséhez, megvalósításához, jövõjük felépítéséhez?

Természetesen, mint mindennek, az internetnek is vannak pozitív és negatív hatásai. Minden a felhasználó bölcsességén, céltudatosságán múlik. A gond az, hogy az erkölcsi relativizmus miatt nincsenek általánosan elfogadott jó és rossz kategóriák. Emiatt nagyon nehéz a fiataloknak a helyes célok kitûzése. Legtöbben, a szüleik emberfeletti erõfeszítéseit látva a megélhetésért, a pénzszerzést tartják fontos célnak, de azt már nem tudják, hogy mire, és hogyan használják. Azt tekintik célnak, ami egyik eszköz a cél elérésében. Az önismeretet az önnevelést, a személyiség fejlesztését még eszközként sem emlegetik, pedig legalább olyan fontos, mint az anyagiak. Az ember test és lélek és nem jó, ha valamelyik irányban eltolódik az egyensúly. A gyökere itt van minden történelmi kor gondjainak, a többi csak tünet. Mivel most az informatika reneszánszát éljük ennek kapcsán merülnek föl ezek a kérdések. A kérdés azonban mindig az ki az ember? Mi a jó, és mi a rossz? Mi az igazság? Mi az ember életének az igazi célja? Ki vagyok én? Aki helyes értékrend alapján használja az internetet õ biztosan jól használja. De mindjárt itt a kérdés mi a helyes? Aki pénz akar szerezni, és interneten árulja a kábítószert az el tudja érni a célját, de jó e az? Még a kábítószer használójának is jó, hogy tud venni így, de ettõl még szerintem nem jó. De mi alapján döntjük el, hogy kinek van igaza?

4. Milyen irányban változott a mai generáció értékrendje, milyen okai lehetnek ennek? Milyen szerepe van az értékrend helyes kialakításában a családnak, a vallásnak, és a társadalomnak. Miért változtak meg gyökeresen korunkban a családon belüli viszonyok?

Az elõbbi kérdésre adott válaszomban említettem, hogy nincs megfellebbezhetetlen tekintély, ami alapján mindenki által elfogadott értékrendrõl beszélhetünk. A relatívizmus diktatúrájaként beszél errõl XVI. Benedek pápa is. Gyakran tapasztalom, hogy szülõk a gyermekeikkel való jó viszonyt barátinak tekintik, ami elsõ hallásra szimpatikusnak is tûnhet. Ám a jó kapcsolat szülõ és gyermek között semmiképpen nem baráti, mert a szülõ gyermek viszony nem egyenrangú, hanem függõ viszony. A szülõ felelõs a megfelelõ kereteket biztosítania gyermekei kiegyensúlyozott testi, lelki és szellemi fejlõdéséhez. Fontos, hogy fel tudjon a gyermekeinek mutatni olyan értékrendet, ami számára fontos, éppen ezért azon értékrend szerint is él. Ezzel olyan alapokat ad gyermekeinek, ami reményt ad egy kiegyensúlyozott élethez. A gyermekek azonnal észreveszik, ha a szülõ elvárásai és élete nincs szinkronban, ez pedig csalódás a gyermeknek, így a tisztelet, még ha elvárja is a szülõ, csorbát szenved.

A gyermek nem kis felnõtt, hanem gyermek, akibõl akkor lesz kiegyensúlyozott felnõtt, ha nem várnak el tõle többet, mint amit életkora, egyéni adottságai alapján képes megtenni. A szülõk akkor adnak meg legtöbbet a gyermekeiknek, ha egymást szeretik. Ez a biztonság a legfõbb igénye a gyermekeknek. Sajnos ma nagyon gyakori, hogy a szülõk úgy akarják szeretetüket a gyermekeikkel éreztetni, hogy erejükön felül „mindent „ megadnak neki, csak azt nem, amire leginkább szükségük van . Azt az érzelmi biztonságot,amiben a gyermek érzi a „családi fészek melegét”.

Gyakori, hogy a szülõk a gyermeküket olyan döntés elé állítják, amit nem tud meghozni, mert nincs meg a szükséges ismerete, tapasztalata, életkora ahhoz. Például megkérdezik, hogy szeretne-e kistestvért? Ezt nem tudja a gyermek eldönteni, és nem is döntheti, mert ez a szülõk döntési területe.

A család szerepe a legfontosabb a gyermekek életében, noha ma a család idejemúlt voltáról divat beszélni. Meggyõzõdésem, hogy ez megint csak azoknak az érdeke, akinek nem kiegyensúlyozott, érett, tudatos személyekre van szükségük céljaik megvalósításához. Viszont minden lehetõségük meg van ahhoz, hogy a nekik hasznos nézeteket terjesszék, kívánatossá tegyék az emberek körében.

A család az ember egészséges fejlõdéséhez nélkülözhetetlen. Évezredek óta mûködik, és jobban nem tud senki ennél.

A vallás ott érezteti hatását, ahol hitelesen élik. A vallás magánügy, kijelentést nagyon hatásosan elterjesztették, és igyekeznek is ezen körök ennek érvényt szerezni. Attól a pillanattól, hogy ezt így sikerül tudatosítani, a vallásom szerinti életet értékrendet nem illene megvallanom, nem várhatom, hogy tiszteletbe tartsák. Ennek a véleménynek egyik célja, hogy a közösségi értékrend megvallását gyengítsék. A közösségben erõ van. Ha egy értékrend szerint akarunk célokat elérni közösen, annak sokkal nagyobb az esélye, mint egyedül, magányosan. Közösségben biztatni, lelkesíteni és segíteni tudjuk egymást. Kapcsolatban vagyunk, véleményt cserélünk, érdeklõdünk egymás iránt, és ez nagyon pozitívan hat az egyénre is, fõleg, ha a szeretet parancsának szellemében tesszük mindezt.

A társadalom a fent már említettek miatt megosztott, így nagyon nehéz a tekintély kérdése. Nagyon gyakran találkozunk a hírekben két állítással, amirõl azt állítja egyik fél is, hogy igaz és a másikról a másik fél is,azt, hogy igaz. Ritkán derül ki, hogy melyik állítás is volt igaz? Legtöbbször nem az igazság kiderítése alapján döntünk, hanem indulataink, szimpátiánk alapján. Ebbõl tartós egység soha nem lehet, mert mind az érzelmeink, mind a szinpátiánk változó, és relatív.

Az egyetemes értékek nélkül nem lehet tekintélyrõl és haladásról beszélni.

A mai gyerekek még menni sem tudnak, de már ismerik és kezelik a távirányítót, az egeret, a mobiltelefont. Ezzel a tudással születnek, amerre csak járnak, digitális lábnyomokat hagynak. Õk kétségkívül a technika gyermekei, egy új nemzedék egy felgyorsult társadalomban, ahol már korán magas elvárásoknak kell megfelelniük. Nem marad idõ játékra, lerövidül az a meghatározó idõszak, amit egy ember életében a gyerekkor jelent. Véleményed szerint milyen felnõttek válnak ezekbõl a gyerekekbõl?

Hiányzik-e ez a gondtalan idõszak késõbb a felnõttkorban?

Az írásbeliség kialakulásának kezdetén állítólag Szokratész aggódott, hogy mi lesz az emberiséggel, ha mindent leír és nem lesz képes megjegyezni dolgokat. Ma már látjuk, hogy ez nem lett gátja a fejlõdésnek. Most is egy ilyen korszakváltást élünk át. A régi biztonsága és az új bizonytalansága feszültségét éljük meg. Sok jót, és újat hozhat, de az alkalmazáshoz szükség lenne az egyetemes értékrendre, de a valódi tiszteletre és nyitottságra mindenképpen. Ne azt gondoljam, hogy csak nekem lehet igazam, de amit igaznak tudok azt kötelességem a másikkal megosztani, és nem megsértõdni, ha a másik nem fogadja el. A közös értékrendet vallók pedig az értékrendjük megélésével próbálják meggyõzni és ne legyõzni a többieket.

Az interneten is meghallgatható egy konferencia az Y generációról, amit szeretettel ajánlok minden érdeklõdõ figyelmébe. http://blog.ollejanos.hu/2012/02/11/a-digitalis-kor-felnottjei-a-digitalis-kor-gyermekeirol/