A labda pattog tovább...

Visszatekintés a jáki kosárlabda 20 évére

Hogy is indulhatna a történet? Talán úgy, hogy nem 20, hanem 25 évet ugrok vissza az idõben!

Az egész úgy kezdõdött, hogy a 80-as évek második felében az iskola pályája aszfaltborítást és a végébe két kosárlabdapalánkot kapott. Az újítás remekül bevált, hiszen akkoriban jó idõ esetén mindig tömve volt a „platz” mozogni vágyó fiatalokkal (és sokszor idõsebbekkel is) és a focipálya már kevésnek bizonyult arra, hogy mozgásigényét mindenki kielégíthesse. Megjegyzendõ, hogy azóta a kinti palánkok teljesen tönkrementek és a vonalazás is szinte teljesen eltûnt az aszfaltról! Igaz, hogy a sportbüfé mellett készült egy új pálya, de látogatottságát tekintve jóval elmarad a régi jó iskolapályától.

Visszatérve a történethez: nyaranta, a hosszúra nyúlt délutánok alatt, egyre többen próbálták ki az „új labdajátékot” és sokan a szerelmeseivé is váltak. Késõbb ezekbõl a fiatalokból lett a csapat õsmagja. Hogy pár nevet említsek a „nagy öregek” közül: Németh Szabolcs, Szemes Tibor, Fábián Róbert, Zelles Szabolcs, Merõtei Sándor, Bendák Balázs, Iszak Szabolcs, Kocsis Norbert. (Elõre is bocsánatot kérek azoktól, akik nevét nem említettem meg a felsorolásomban.)

Egységben az Erõ

A tornaterem 1991-es átadása jelentõs esemény volt a jáki kosárlabdasport életében: egyrészt az ünnepség keretében a falu csapata megmérkõzhetett a Zsebe Ferivel, Harry Bell-lel, Kardos Lászlóval felálló körmendi bajnokokkal; másrészt az akkori idõben korszerûnek számító csarnok meglétével lehetõség adódott a megyei bajnokságban való indulásra.

(Felsõ sor: Saly Zsolt, Kiss Zoltán, Györkös Imre, Geosits Szilveszter, Saly Balázs

Alsó sor: Havasi Gábor, Fekete László, Bendák Balázs, Szemes Tibor)

A sportág helyi felemelkedésében jelentõs szerepet játszott Györkös Imre, aki közel tíz évig állt edzõként a csapat élén. Szakmai tapasztalata, lelkesedése és embersége sokat segített a kezdeti nehézségek leküzdésében. A kosárlabda nem egyszerû sportág. Erre mi is akkor jöttünk rá igazán, mikor a bajnokságban elõször kellett szembenéznünk régi NB1-es kosarasokkal és élvonalbeli utánpótláscsapatokból kiöregedett fiatalokkal! A rutin megszerzése évekbe tellett, amiben segítésünkre voltak a Györkös Imre által hozzánk csalogatott ex-körmendi játékosok is (Basa, Kiru, Szupi, Tánczi, köszönet a segítségért). Aztán következett sok nagy gyõzelem és 2 év után az A-csoportba való feljutás. 1999-ben úgy gondoltuk, hogy elég erõsek vagyunk ahhoz, hogy „légiósok” nélkül is vállaljuk a megmérettetést! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy két szentpéterfai kosarasunk mindig is volt – a Geosits testvérek -, de õket mindig is közülünk valónak tekintettük. A szezon remekre sikeredett, megszereztük a rájátszást érõ 8-ik helyet és tisztességesen helyt állva a bajnokság 6. helyén végeztünk! Ez óriási eredmény volt akkor számunkra, hiszen abszolút hobby kosarasokként nálunknál jóval esélyesebb csapatokat utasítottunk magunk mögé!

Az ezt követõ években egyre stabilabb teljesítményt nyújtottunk. A felsõházi rájátszásban folyamatosan bent voltunk a bajnokság négy legjobb csapata között. Jöttek új játékosok, akik közül Tóth Róbert és Vertetics Roland kiemelkedõ teljesítményt nyújtott, és voltak nagy távozók is. Kiss Zoltán Veszprémben folytatta tanulmányait és az ottani NBI/B. csapat játékosa lett, Geosits Gergõ pedig Budapestre költözött. 2001-ben Györkös Imre is elhagyott bennünket: munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudta tovább vállalni az edzõi teendõk ellátását. Ezt követõen vettem át csapatkapitányként a bajnoksággal kapcsolatos teendõk intézését. Igazi edzõ ezután már nem volt a csapatnál, de szerintem nem is nagyon kellett. Mindezek ellenére egyre érettebb lett a játékunk. Mivel a csapattagok jó barátok is voltak, stabil kis közösség alakult ki: ha nyertünk örültünk, ha vesztettünk vigadtunk. A meccsek hevében persze néha voltak konfliktusok, de ezeket a problémákat a lefújást követõen egy jó korsó sör társaságában általában orvosolni tudtuk.

(Felsõ sor: Neubauer Richárd, Bendák Balázs, Farkas András, Vertetics Roland

Alsó sor: Kiss Ferenc, Németh Norbert, Geosits Szilveszter)

Mindig szívesen vettük, ha fiatalok is jöttek játszani és próbáltuk velük megszerettetni ezt a sportágat. Voltak is tehetséges újoncok (Balogh Áron, a Csenár testvérek, Dobos Gábor, a Pulai testvérek, csak hogy néhányat említsek közülük), de sajnos nem sikerült tartósan a csapat mellett tartani õket. Tanulmányi vagy munkahelyi okokból és néha bizony a motiváció hiánya miatt szinte az összes fiatal eltávolodott a csapattól.

A vérfrissítésre pedig szükség lett volna, hiszen a tagok döntõ többsége, akik a kilencvenes évek elején-közepén kezdtek el kosarazni, a harmincas éveik elején-közepén jártak már! Ráadásul a családalapítás, munkahelyváltás, szûkös anyagi körülmények és sérülések miatt több régi játékos is abbahagyta a sportolást. Szerencsére azért mindig jöttek újak is, akik ha nem is fiatalságukkal, de lelkesedésükkel és küzdeni tudásukkal segítették életben tartani a kosárlabdát Jákon. Úgy hiszem, megérdemlik, hogy név szerint is megemlítsem õket: Jánny Csaba és Kiss Ferenc, a két röplabdán edzõdött, de kosárlabdában is jó érzékkel mozgó „öreg róka” és Oláh János, a „betelepült” rutinos játékos!

(Felsõ sor: Oláh János, Neubauer Richárd, Bendák Balázs, Farkas András

Alsó Sor: Kiss Ferenc, Németh Norbert, Jánny Csaba, Havasi Gábor)

Derült égbõl villámcsapás - lehetett volna ezt is mondani a 2010/2011. évi megyei bajnokság kiírására: a szabályokban foglalt pontok között kritériumként szerepelt a szabványméretû hazai pálya megléte. Ennek a feltételnek a község tornaterme nem felelt meg, és a csapat többsége nem tartotta elképzelhetõnek azt, hogy „idegenben” kelljen pályát bérelni a hazai mérkõzéseink megrendezéséhez. Próbáltunk a döntés ellen minden lehetséges fórumon tiltakozni, de sajnos a megyei szövetség jelenlegi vezetése nem volt hajlandó a számunkra elõnytelen határozatának megváltoztatására. Sajnálatos módon a 90-es évek elején (sokak szerint kissé elhamarkodva) megépült tornacsarnok valóban alkalmatlan bármiféle komolyabb szintû teremsportág kifejlõdéséhez. Természetesen utólag könnyû okosnak lenni, de egy nagyobb teremmel, amiben esetleg még egy kisebb lelátó is helyet kapott volna, sokkal sikeresebbek lehettünk volna és az utánpótlás szempontjából is jóval kedvezõbb helyzet alakulhatott volna ki. A nézõtér hiánya miatt nem igazán tudtuk a falu lakosságának megmutatni, mire is képes a csapat, és hogy egy kosárlabda mérkõzésnek is nagyon jó hangulata tud lenni. Tehát jelenleg úgy áll a dolog, hogy a 2009/2010. idény volt az utolsó, amelyben Ják csapata résztvevõ volt a megyei bajnokságban.

Azonban ez a história nem egy nekrológ, a történet folytatódik tovább. Az edzésekkel nem álltunk le, fiatal kezdõkkel kiegészülve heti két alkalommal (hétfõ és péntek 19:15-21.00-ig) még mindig koptatjuk a parkettát. Várunk szeretettel mindenkit (kortól függetlenül), aki kedvet érez ahhoz, hogy mozogjon, sportoljon és kosárlabdázzon egy jót. 

Hiszen „nem az számít, hogy nyerünk vagy éppen vesztünk, még az se fontos, hogy jók vagyunk-e. Egyedül az számít, hogy játszunk-e?” (Jack Lengyel, Több, mint sport címû film)

A megyei bajnokságban való indulásról véglegesen nem mondtunk le, jövõre, ha lehetséges ismét megpróbáljuk a nevezést.

Neubauer Richárd