Schäffer Erzsi könyvek
Nem egy könyvcímet ajánlok, hanem egy írót. Egy olyan írót, akit lehet ismerni vagy nem ismerni, nagyon szeretni vagy ennek ellenkezõje, egyáltalán nem kedvelni. Egy biztos, Schäffer Erzsi írásai nem hagyományosak. A hangulat, az érzések, melyeket kivált belõlünk egy-egy története, a stílus, ahogy fogalmaz, az élet momentumai, melyek mellett a legtöbb ember elmegy, õ viszont kiemel – hiszen fontosak-, ezek mind-mind annyira egyedi hangvételûek, annyira „schäffererzsisek”. Én magam se tudom mindig olvasni írásait, egész egyszerûen hangulat kell hozzá. De ha egyszer úgy érzem, most olvasok, egy nagyon más, egy nagyon szép világba röpít. Még akkor is így van ez, ha története szomorú vagy megható. Rendszeresen publikál a Nõk Lapjában, de már több könyvét is olvastam. Egyszerûen páratlan és utánozhatatlan.
Az életbõl, mindig az életbõl emel ki egy-egy pillanatot, mozdulatot, egy emléket. Mindig olyan emberekrõl ír, akik elsõ pillanatra hatottak rá valami miatt. Akkor is, ha az illetõ teljesen ismeretlen, soha nem találkozott vele korábban. Az embernek olyan érzése van, hogy õ maga is bármikor felbukkanhat egy Schäffer Erzsi írásban. Segít a hétköznapi megszokott rutinból kicsit kizökkenni, segít a világot meglátni egy teljesen új, másik nézõpontból. A bizonytalan ember az, aki mindenáron ragaszkodik saját kis mikrokörnyezetéhez, akár fizikailag, akár lelkileg vagy szellemileg. Aki biztos, stabil, nem labilis személyiség, az bátran nyit más környezet, ideológia, szemlélet felé, hiszen tudja, hogy valami új megismerése nem megváltoztatja vagy kizökkenti õt, hanem inkább hozzáad, több lesz általa. Merjünk Schäffer Erzsit olvasni, megéri!
" A történetek sem ott kezdõdnek, ahol az elsõ szó elhangzik, vagy az elsõ mondat papírra kerül. Minden történet mögött ezer és ezer elõzõ történet lapul, melyekre talán sohasem derül fény. Nem, nem vesznek el ezek a történetek, csak ott maradnak valahol érintetlen magányban és messzeségben. És fájnak... mindaddig, amíg valaki áldozatot hozva, önmagában ott legbelül, fel nem tör egy pecsétet... Hogy tartottam valaha a szótól: áldozat. Mire figyelhettem akkoriban, hogy nem vettem észre, ez a kulcs. Áldozatot hozni. Magunkból adni, magunkat odaajándékozni. Mindenen túlmutató, mindent felülíró, hatalmas szabadság bennünk, hogy bármikor megtehetjük. "