1. Azt már tudjuk Rólad, hogy cégednek szerzõdése volt a jáki önkormányzattal. Ahogy a riportból is kiderült nagyon otthonosan mozogsz a pályázatok világában, és a település fejlõdését szolgáló pályázati lehetõségekrõl folyamatosan tájékoztattad a polgármestert. Azonban sokak számára kérdés maradhatott, egyáltalán hogy kerültél kapcsolatba Jákkal és mi motivált a késõbbiekben abban, hogy segíts egy ilyen elutasító, érdektelen közegben?

Jákkal nagyon régrõl datálódik a kapcsolatom. Elõször iskolás éveimben kirándulóként, majd a mûvészettörténet iránt érdeklõdõként kerültem kapcsolatba a településsel. Késõbb egy varroda kapcsán kerültünk ismét kapcsolatba, ennek a varrodának az a cég adta a munkát, amelyiknek édesanyám volt a vezetõje. Majd némi szünet következett. Egy munkahely váltás kapcsán találkoztunk ismét, annak a cégnek, ahová a 2000-es év elején nyertem felvételt, már ügyfele volt a jáki önkormányzat. Itt elég rövid ideig voltam, mivel idõközben nagy átszervezõdések kezdõdtek, megkezdõdött a boltok magánkézbe adása és ebben a formában már nem kívántam tovább ott dolgozni. Elég váratlanul jöttem el, csak keveseket tudtam értesíteni, így elõfordult késõbb, hogy aki még nem szerzett tudomást a dologról, a megszokott telefonszámot hívta. Minden alkalommal elmondtam, hogy már nem dolgozom az adott cégnél és megadtam az elérhetõségeiket. A jáki önkormányzat azonban nem akarta õket hívni, világosan deklarálták, hogy ragaszkodnak hozzám. Akkoriban még jó szakembernek számítottam, ez csak 2007-tõl változott meg. J Még nem volt munkahelyem, képlékenyek voltak a dolgok, ezt is elmondtam, ezért felajánlottak egy megbízási szerzõdést, ami alapján fizetni tudnak és el tudom végezni a munkát. Errõl egy 2001 novemberében kötött megbízási szerzõdés tanúskodik. Hamarosan aztán, a 2002-es év elején létrejött a jelenlegi cégem, a kapcsolatunk pedig onnantól többé-kevésbé folyamatossá vált. Említettem, hogy 2007-tõl hanyagolva volt a cégem, a helyzet tisztázására 2010 februárjában küldtem egy levelet Ifjabb Szemes Istvánnak, a történet további részét pedig már jól ismerik. A viszony mélységének megismeréséhez még egy adalék: nem csak az ügyben kérték ki a tanácsom, hogy kivel kössenek szélessávú internet kiépítésére szerzõdést (késõbb aztán mégis mást választottak, ennek okára is érdemes rákérdezni, én ismerem ugyan, de nem mondhatom, mert üzleti titok J), de azért is, hogy egy héten hányszor történjen szilárd hulladékszállítás a településen és mekkora ûrtartalmú szemetessel legyen számolva. Mást ehhez nem is fûznék hozzá, úgy vélem az olvasó le tudta szûrni magában a dolgokat.

Hogy miért Ják? Erre többféle válasz is létezik. Egyrészt ott a régi kapcsolat, másrészt a lehetõség. Ez utóbbi több féle értelemben is igaz. Mindig egyszerûbb olyan helyen alkotni, ahol jelenleg semmi sincs, hisz a nulláról építkezni mindig könnyebb, mint valamit átépíteni. Ják ebbõl a szempontból ideális terület lett volna. No meg azt se feledjük, hogy egy kisebb településen, ahol normális kapcsolatot ápol valaki a település vezetõivel, könnyebb odaférkõzni, lehetõséget kapni, mint mondjuk egy nagy településen. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy mondjuk Szombathely esetében ne dolgoznék (éppen a napokban kértek fel egy anyag összeállítására a városfejlesztési lehetõségirõl), csak itt sokkal nehezebb labdába rúgni.

A remény hal meg utoljára, szokták mondani, vagyis bíztam a változás bekövetkeztében. Az, hogy magában a segítésben mi motivált, egy jó kérdés, bár egy anekdotával meg tudom világítani. Az életem során sokféle emberrel találkoztam, akik valamiben hittek - ahogy nyilván bárki más is -, és sokakkal beszélgettem, kértem, hogy hitük, nézetük szerint soroljanak be. Az agykontrollosok szerint gyógyító vagyok, a Feng Shuisok szerint segítõ, azaz úgy tûnik ez a karmám. J Persze, csak akkor tudom megtenni, ha kérnek belõle. Saját magamat tanácsadóként aposztrofálnám, aki leginkább stratégiai kérdésekkel szeret foglalkozni. Nincsenek elõítéleteim, nem érdekel, hogy melyik oldal, egy vágyam van, hagyjanak dolgozni és alkotni. Azt hiszem, mindez megmagyarázza, miért nem adtam fel, miért próbálkoztam újra és újra.

„Egyetlen szavával sem értek egyet, de minden erõmmel küzdeni fogok azért, hogy elmondhassa, amit gondol.”

Voltaire írta Rousseaunak

Az utolsó elõtti mondatom kapcsán muszáj kicsit eltérnem a tárgytól és magyarázatot fûzni hozzá. Sajnálatos, hogy ilyet külön ki kell emelni. Egyszerûen nem tudom elfogadni az utóbbi idõben az országban kialakult helyzetet. Azt, hogy emberekrõl a szerint alkotnak mások véleményt, hogy milyen a származásuk, vallásuk, nemi identitásuk, milyen párthoz tartoznak. Ezek senkit sem határoznak meg, minden embert a tettei minõsítenek. Mindannyian mások vagyunk és ez a sokszínûség gyönyörködtet. Bár mindig könnyebb saját helyzetünk miatt mást okolni, a kirekesztésnek megvannak a maga veszélyei. Az egyik, hogy a szegregáció vége mindig, kivétel nélkül fasizálódás. Nem akarom elhinni, hogy ilyen országban akarnának élni a magyarok! A másik, hogy a kirekesztés eredményeként elzárkózunk egymástól, nem beszélgetünk, nem hallgatjuk meg egymást. Ennek és a politikusok munkásságának egyenes következménye azon túl, hogy amit más párt szimpatizánsa mond csak hülyeség lehet, az ország helyzete. Ha az országra úgy gondolunk, mint egy evezõs bárkára, amelyik a világot jelképezõ óceánon halad, akkor azt látjuk, hogy néhány ciklusonként a bal vagy a jobb oldalon ülõ evezõsök eveznek erõsebben. Ennek mi a következménye? Az, hogy ahelyett, hogy elõre haladnánk, csak körbe pörgünk. Miközben mások, akik sok kilométer hátrányból indultak hozzánk képest utolérnek, sõt el is hagynak, a lemaradásunk nõ. A kommunizmus idején 25 év lemaradásról beszéltünk, ez mostanra 50-re nõtt. Hasznosabb lenne kijelölni egy közös célt és minden nehézség ellenére arra tartani. Az embereknek meg kell értenie, hogy a közösség és a közös akarat, az összetartás ereje hatalmas, amíg nem szüntetjük meg az országban a széthúzást, addig nem fogunk fejlõdni és elõbbre jutni. Közben az úton nem muszáj mindig és minden kérdésben egyet értenünk, de a közös végsõ célt ettõl függetlenül tartanunk kell.

2.A küldött leveleid alapján kiderült, hogy hányszor elutasítottak, - vagy még rosszabb - hitegettek, támogatásukról biztosítottak, miközben eszük ágában sem volt megvalósítani az ötleteidet, melyek a település érdekeit szolgálták. Azt is többször olvashattuk, hogy a fizetés sem tartozott az erõs oldalaik közé. Mindig késtek, sokszor hónapokat. Az érdekelne igazán, hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban, amire azt mondtad, hogy elég volt! Mikor szakadt el az a bizonyos cérna, és mikor gondoltál arra elõször, hogy a történteket a Jáki Hírmondón osztod meg a nyilvánossággal?

A hitegetés egy fontos fegyver az arzenáljukban, melyet elõszeretettel alkalmaznak bárkivel szemben, ha az érdekeik úgy kívánják. Így volt ez például Rácz Károly esetében is. Amíg szükség volt rá, addig lebegtették elõtte a piac megvalósulásának lehetõségét, amikor már nem, akkor azonnal dobták a tervet. De úgy gondolom mindenki találkozott azzal a mostani pletykával is, mely szerint mennyire rendesek voltak a Karcsival, biztosítottak neki egy üzlethelységet, ám õ cserbenhagyta õket, a lakókat és inkább Szombathelyen nyitotta meg a boltját. Ez egy újabb adalék a településen uralkodó „békéhez”. Arról persze nem szól a pletyka, hogy elképzelhetõ, a Karcsi átlátta mire megy ki a játék és nem kívánt lekenyerezetté válni.

„A halogatás a tagadás legveszélyesebb formája.”

C. Northcote Parkinson

Esetemben úgy nézett ki a dolog, hogy amikor azt érzékelték, hogy kezd elegem lenni, esetleg jeleztem, hogy kész vagyok átadni az anyagot az ellenzéki képviselõknek, akkor hirtelen mindig történt valami látszólagos elõre lépés. Természetesen egy idõ után az ember ezt is megunja. 2011 második felétõl fokozatosan alakult ki, 2012 elsõ felében nem véletlenül szakadt meg a turisztikai anyagok küldése. Akkorra már nyilvánvaló volt, hogy minden ígérgetés ellenére egyáltalán nem akarnak foglalkozni a dologgal. Lezártam magamban a jáki történtet. Már csak az idõpont volt a kérdés, hisz még szerzõdés kötött a polgármesteri hivatalhoz. Az ellenzéki képviselõk lemondása aztán megnyitotta a várva várt utat polgármester úr elõtt, így véghezvihette egyik legfontosabb célját, cégem teljes leépítését. Elõlem pedig minden akadály elhárult, már nem volt semmi, amivel esetleg sakkban lehetett volna tartani. Mondhatni megkönnyebbülés volt, már nem kellett keresni az alkalmat.

Az, hogy a nyilvánossághoz fordultam, nem lehetett váratlan esemény számukra. Amikor 2011-ben elkezdõdtek az informális beszélgetések, elõre leszögeztem Ifjabb Szemes Istvánnak, ha megint átvernek, mint tették azt 2007-ben, akkor azt már nem nyelem le és kipakolok mindenrõl. Azt mondta, tudja. Valószínûleg nem hitték el, hogy megteszem vagy meg merem tenni. Nem ártott volna Sirák Fia könyvét fellapozni és intelmeit megfogadni, abban ugyanis ez áll: „Ne bízd el magadat, mert hátha elesel, s magad hozol ezzel szégyent a fejedre. Mert az Úr feltárja, amit te elrejtesz, és az egybegyûltek elõtt a földre sújt. Ott kiderül, hogy nem vagy istenfélõ, és hogy a szíved csalással van tele.”  Sir 2,1

Hogy miért a Jáki Hírmondót választottam? Ez nem egy olyan dolog, ami az ország, vagy akár a megye lakóira tartozik, ez a jákiak belügye, nekik kellett megtudniuk azt, mik történtek ezekben az években a háttérben. Mikrõl, miért és kik miatt maradtak le. A véleményemrõl, tapasztalataimról szól, nem gondolom, hogy ezek túl széles réteget érdekelnének. Más kérdés, ha a leírtak alapján beindul pár dolog, például kinyílik a jáki Nemzeti Bicska és mondjuk feljelentések indulnak a szabálytalanságok megszûntetésének érdekében, vagy tüntetések kezdõdnek a polgármester ellen, akkor ezek szélesebb nyilvánosságot igényelnek, de arról meg úgy is értesülne a sajtó, nem kell keresni hozzá a kapcsolatokat.

A Hírmondó pedig adta magát. Esetleg megtehettem volna, hogy indítok egy weboldalt és oda felpakolok mindent, de semmi értelme nem lett volna. Hiszen adott volt egy népszerû, olvasott oldal. Az üzemeltetõin látszott a tenni, változtatni akarás, a falak, a mutyi, és az antidemokratikus megoldások elleni küzdés. Teljesen kézenfekvõ volt, hogy Hozzátok fordulok. Külön öröm, hogy személyetekben teljesen korrekt embereket ismertem meg, olyanokat, akikkel jó együtt dolgozni és mindezért hálás vagyok a sorsnak.

Világos cáfolata ez is Szemeséknek, hiszen korábban elmondták, hogy Juhásznéval és Juhász Öcsivel nem lehet együtt mûködni. Késõbb a polgárõrséget is azért nem lehetett feléleszteni Ifj. Szemes István szerint, mert a Manó és a Juhász Öcsi is olyan, akikben nem lehet megbízni, és akikkel nem lehet együtt dolgozni. Manóval többször volt alkalmam együtt dolgozni, más embernek ismertem, de most már Veletek kapcsolatban is kiderült, hogy hamis az állítás.

Véletlenek persze nincsenek, így az sem a véletlen mûve, hogy találkoztunk. J

3. A riport kapcsán többször emlegetted a polgármestert "Apu" néven.   Én azt hiszem sejtem, de nem biztos, hogy az olvasók is tudják, miért  is kapta Tõled ezt a megtisztelõ "becenevet"?

Erre kétféle magyarázatom is van.

Az egyik a munkahelyi és üzleti protokoll teljes hiánya. Bárkivel elõfordulhat, hogy az édesanyja, az édesapja vagy bármely más családtagja válik a munkáltatójává, ezzel semmi probléma nincs. Azonban az illetõnek is be kell tartania a protokolláris elõírásokat, az írott és íratlan szabályokat. A konkrét esetben hiába az édesapám a munkáltatóm, a mindennapi gyakorlatban nekem ugyanúgy „Polgármester Úr”. Egy üzleti tárgyalást eleve komolytalanná tesz, ha a felettesemet „Apu”-nak hívom.

A másik magyarázat pedig az, hogy a polgármester úgy tekint a falura, mint saját gyermekére.

4. Elég komoly és kimerítõ volt az írásod minden témában. Többször megdöbbentõ tényeket közöltél, nagyon komoly kritikákat fogalmaztál meg és egyáltalán nem rejtetted véka alá a véleményed. Ez többekben felvetheti a kérdést : nem félsz-e attól, hogy ezért beperelnek?

 Félek-e attól, hogy beperel polgármester úr? Nem.

Nem azért, mert úgy gondolom, hogy nem jutott eszébe. Sõt! Azt hiszem, a szokásos reakciók zajlottak le nála. Mikor elõször meglátta, ökölbe szorult az agya, elvörösödött, valószínûleg jó vallásos, keresztény emberhez (ezt õ állította büszkén saját magáról többször is) méltóan káromkodott is egy sort. Nyilván nem olvasott Mahatma Gandhit (se), tõle származik ugyanis ez az intelem: „Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megõrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.” Csak egy ostoba ember hiheti, hogy igaza lesz attól, ha kiabál…

Majd jött a szokásos mantra, miszerint jók voltak hozzám, megbíztak bennem, de én hátba támadtam õket. Vizsgáljuk meg ezeket!  Hogy jók voltak-e hozzám, azt gondolom minden olvasó, aki eddig velünk tartott, el tudja dönteni magában. Megbízni nem bíztak meg bennem, ahogy másban sem. A harmadik állítás a legviccesebb. Egy olyan helyrõl mondják ezt, ahova ha belépek, mindenki a szemembe mosolyog, kedves, de amint hátat fordítok egy jó részük vicsorogni és szidni kezd. Mondhatjuk, hogy mindenki magából indul ki. Ugyanakkor ilyet csak olyan állíthat rólam, aki nem ismer. Gyûlölöm a képmutatást, az alakoskodást, nem is élek ilyen eszközökkel, nyíltan megmondom a véleményem, szemtõl szemben. Az igazság mellett az õszinteséget is fontosnak tartom. Ezt a dolgot is jó elõre elmondtam, így pontosan tudniuk kellett mi fog következni, nem érhette váratlanul õket, ezért a hátba szúrás vádja sem állja meg a helyét. De haladjunk tovább. Miután idáig eljutott, rögtön ezután megjelent nála a bosszúvágy, azaz megfogalmazódott benne, hogy beperel. Ami miatt nem tartok ettõl az az, hogy az állításaimat bizonyítani tudom, a megjelenteken túl is Természetesen nem véletlenül kommunikáltam velük írásban - ahogy õk is okkal erõltetik a szóbeli kommunikációt pld. „Gyere be és beszéljük meg!”-, és nem véletlenül õriztem meg mindent. Nem lehet abban bízni, hogy ilyen esetben majd mindenki beéri a szavammal.J Tanúk is vannak. Vajon õ mivel bizonyítaná állításaim ellenkezõjét? Nyilván megpróbálna bebújni a tõle már megszokott és elcsépelt üzleti titok kifejezés mögé, fájdalom semmi olyan nem szerepelt ezekben az interjúkban, amire ezt rá tudná húzni.

Ha mégis beperelne, sok meglepetés érné. Egy ilyen tárgyalás nem zárt, így bárki beülhet meghallgatni. A bíróság elõtt nincs üzleti titok, így ott szóba kerülhetnek olyan dolgok, melyek itt nem. Mindennek utána tudnak nézni, így azoknak a dolgoknak is, melyek nem bizonyíthatóak közvetlenül, tanúkat idéznek be, egyszóval roppant izgalmassá válna az egész per illetve perek, hisz mindez nyilván több per tárgyát képezné. Azt hiszem, még maga a polgármester úr sem tudja elképzelni, mennyire sokat tudok az üzelmeirõl! Ahogy Salamon Béla mondta annak idején: „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni…”

Ráadásként természetesen tudok az utóbbi fél évben cégemrõl illetve rólam tett kijelentéseirõl is, melyek önmagukban is képezhetnék egy külön per tárgyát, de számomra nem ér annyit, hogy ezért pereljem. Pereskedni nem nekem kell, azt rábízom a feltárt tények alapján a lakókra, hisz én nem vagyok jáki lakos így nincs beleszólásom. Ami ügyem nekem van vele, azt le fogom rendezni, nem rettenek meg. A kulcsot a lakók kezébe adtam, így már csak rajtuk múlik, rá akarják-e venni a törvényes mûködésre a polgármesterüket. J Legfeljebb leizzad picit a hátralévõ idõszakban. Nem akkora tragédia, éppen elégszer húzta már ki a fejét a hurokból és lökött oda mást maga helyett koncnak. Legfeljebb majd megtanul veszíteni.

Mindenesetre, ha Szemes Istvánnak megéri velem pereskedni, állok elébe! Ám arra azért felhívnám a figyelmét, hogy akinek vaj van a fején, ne álljon a napra!

Azt szoktam mondani, hogy Sirák Fia könyvébõl származó idézettel a szívembe vésve születtem: „Harcoljad halálig az igazság harcát, és az igazság Istene is harcol majd éretted!”  Sir 4,33

Mint látható, attól nem kell tartania, hogy megfutamodok és abban is biztos lehet, hogy az igazam bizonyításáért a végsõkig elmegyek.

Ugyanakkor egy közszereplõnek tudomásul kell vennie, hogy idõnként elmondhatják az emberek a véleményüket róla, a munkásságáról és ez nem feltétlenül fog neki tetszeni. Ezt hívják kritikának. Melynek nyilvánosságát a szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás teszi lehetõvé. Alapvetõ emberi és alkotmányos jog.

5. Sokszor hallom a faluban panaszkodni az embereket, amit nevezhetünk ugyan lekezelõen a "falu szája" médiának, de ezek általában nem pletykák. A lakók sem vakok, és nem is süketetek. Kíváncsi lennék a véleményedre, hogy szerinted a település lakói miért csak egymás között adnak hangot elégedetlenségüknek és felháborodásuknak, és miért nem mennek el közmeghallgatásra, miért nem kérdeznek, miért nem kérik számon a képviselõiket és a polgármesterüket?

Ez egy nagyon bõ téma, melyrõl napokig lehetne beszélni, amennyiben az egész országot érintõ jelenségeket is belevesszük. Ha ezzel nem foglalkozunk, csak a helyi sajátságokat nézzük, akkor összefoglalható pár mondatban.

Ami az országos helyzetbõl nem megkerülhetõ, az az, hogy a rendszerváltáskor mindenki arról beszélt, milyen jó lesz, hiszen most majd emberszámba veszik õket, mára azonban eljutottunk oda, hogy úgy néz ki, mintha maguk az emberek nem igényelnék, hogy emberszámba vegyék õket és ez nagyon nagy baj.

Persze annak, hogy idáig jutottak az emberek, nagyon sok oka van. A fejekben elmaradt a rendszerváltás. 1990 óta a politikai pártok asszisztálása mellett van egyfajta visszarendezõdés is. A politikus szitokszóvá vált, az emberek vagy nem is tudják, hogy milyen jogaik vannak velük szemben, vagy nem látják értelmét, mert „mit tudok tenni”, „úgysem változik semmi”. Ennek megfelelõen van rengeteg névtelenségbe burkolózó fórumhuszár, aki nem meri vállalni nevével a véleményét, ugyanakkor véleménye van és azt szeretné kimondani úgy, hogy minél többekhez eljusson. Vannak fotel és kocsma forradalmárok, akik hasonló okok miatt a négy fal között illetve szûk körben bátrak. Pedig ez így nem helyes.

Tisztában kell jönniük a jogaikkal, a lehetõségeikkel. Meg kell érteniük, hogy õk választották a képviselõket, a polgármestert, így teljesen természetes, hogy számon kérik tõlük a teljesítményüket. Ahogy odajuttatták õket, úgy le is válthatják. Ezek alapján világosan kell látni azt is, hogy a legfontosabb feladat az, hogy az országban erõsíteni kell az állampolgári részvétel kultúráját, és be kell vonni az embereket a lehetõ legtöbb közéleti kérdés eldöntésébe. Így fokozatosan elérhetik azt a szintet, amiben a rendszerváltás bekövetkezésekor reménykedtek.

A dologgal azért kellett foglalkozni, mert a jelenség Jákon is tetten érhetõ. A lakók nincsenek bevonva semmibe, amit a tudomásukra hoznak, azok jobbára kész tények, de azok is részletek nélkül, így nem is érzik fontosnak hallatni a hangjukat. Ha nincs információ a birtokodban, akkor nem tudsz mivel vitatkozni. Ha közben a lakók felvetéseit, igényeit rendre ignorálják, akkor még inkább elmegy az emberek kedve attól, hogy elmondják véleményüket, hiszen semmibe veszik õket. Nem érzik, mert nem is érezhetik, hogy részesei lennének bárminek, mindent készen kapnak és apellátának helye nincs! Szemes István sosem értette meg, hogy „vasvellával nem lehet szívát aszalnyi”! Jellemzõ módon, sokáig aktív élet folyt a jáki kistérségi weboldal fórumán, egészen addig, amíg ezt el nem unta az, akivel szemben a legtöbb kritikát megfogalmazták. Onnantól már csak akkor jelenhetett meg valami az oldalon, ha azt Cenzék is jóváhagyták. Vagyis demokráciában ott ült a beérkezett üzenetek gyûjtõhelyénél Cenzné meg az ura, és eldöntötte mi jelenhet meg. Ezzel abban az esetben semmi probléma nem lett volna, ha a vulgáris, illetve törvényekbe ütközõ tartalmat nem engedik ki, de itt nem errõl volt szó. Mondjuk emlékeim szerint nem is volt különösebb trágárkodás. Itt arról volt szó, hogy a kritikák nem mehettek ki (természetesen késõbb, amikor a testület ellenzéki tagjait érte kritika a foci kapcsán, az megjelenhetett). Nagyon jellemzõ volt erre az idõszakra, amikor a polgármesterhez közel álló körbõl valaki álnéven azért vádolta az egyik kommentelõt, mert az nem vállalta fel a nevét. Tanulságos volt az is, hogyan kívánta lezárni ezt a vitát az, akivel szemben a kritikákat megfogalmazták: „El lehet innen menni!” Ez a kijelentés ugyebár már Gyurcsánynak sem jött be, mert nem is jöhetett be. Ez a Rákosi féle „Aki nincs velünk, az ellenünk van”tovább élése. De demokráciában nem az a megoldás, hogy elzavarjunk azokat, akiknek más a véleménye, mert akkor az már nem demokrácia! Az is hozzátartozik a történethez, hogy ez idõ tájt Ifjabb Szemes István megkeresett azért, hogy milyen eszközökkel lehetne kideríteni, kik a kommentelõk. Miért is lepõdünk meg azon, hogy egy ilyen közegben, ahol így állnak a kritikát megfogalmazókhoz, ahol ennyire lábbal tiporják a demokráciát, senki sem szívesen mondja el a véleményét nyilvánosan? Felháborító, amikor mindezek tudatában polgármester úr azt nyilatkozza a Vas Népében, hogy „Demokrácia van, szíve-joga, ahogy dönt.” Na igen, az van, a világ számtalan pontján, de Ják nem tartozik közéjük. Ott önkényuralom van. Ugye emlékeznek még, hogy a saját fia sem mer ellent mondani Szemes Istvánnak, mert fél tõle?

„Az egyetemes hazugság korában igazat mondani forradalmi tett.” George Orwell

Ha valakik változtatni akarnak és elkezdik, mint mondjuk a Hírmondó szerkesztõsége, akkor viszont azonnal gyanakvással tekintenek rá az emberek. Miért csinálják? Mi ebbõl a hasznuk? Ki áll mögöttük? Biztos, hogy találkoztatok ilyen, vagy ehhez hasonló kérdésekkel. Nem rossz szándékból teszik mindezt, csak furcsának találják, hogy egy olyan közegben valaki vagy valakik mégis megpróbálnak kritikát gyakorolni, próbálnak változtatni az érvényes gyakorlaton és mindezt nevükkel is vállalják.

Türelemre van szükség, meg kell értenie mindenkinek, hogy a jó példa nagyon sokszor a közösséget építõ, a közösségért tevõ példa. Az ilyen példa azonban nehezen terjed, hiszen a követése csak hosszabb távon, a közösség együttes boldogulásában megtérülõ befektetés. A közös értékek gyarapítása az egyénnek nem hoz azonnali hasznot. A jó példák ellen különösen nagy erõk hatnak egy olyan társadalomban, amely évtizedeken át az elidegenedett állam formájában megjelenõ közös javak cinkos meglopásában volt érdekelt. Mindig lefegyverez az a beidegzõdés is, amely a gondok megoldását pontosan ettõl a közösen kifosztott államtól várja el. Ezzel kapcsolatban van még egy nagyon érdekes és fontos példám: Svédországban nagyon kemény adórendszer van, ezt tudjuk, hisz riogattak vele elég sokáig minket, az emberek ott mégis szeretnek adót fizetni, amiért cserében természetesen el is várnak mindent az államtól. Olaszországban egészen más a helyzet. Mindenki tudja, hogy ha egy ottani dolgozótól megkérdezik mennyit keres és õ azt válaszolja, hogy ezer eurót, akkor az kettõ ezret jelent, csak a második fele nem hivatalos, hanem zsebbe megy. Felére vannak bejelentve, ilyetén módon a világ legnagyobb szürkegazdaságát üzemeltetik. Vagyis, az olasz emberek nem szeretnek adót fizetni, de nem is várnak el semmit az államtól. És vannak a magyarok, akik nagyon nem szeretnek adót fizetni, ellenben mindent az államtól várnak. No de mibõl tudná fizetni az állam? Éppen ezért kisebb közösségeink, családunk, baráti körünk, munkahelyi közösségünk építése révén kell, hogy rádöbbenjünk arra, hogy a közös egyben a miénk is, és ezért gyarapítása minket és legfõképpen gyermekeinket építi és gazdagítja. Ezekbõl a kisebb közösségekbõl lehet és kell újjáépíteni egy sikeres országot, egy sikeres nemzetet.

Ehhez kapcsolható Mario Puzo családokról szóló írása „Egy család ereje, ahogyan egy hadseregé is, attól függ, hogy a tagjai mennyire lojálisak egymáshoz.”

Korábban Hankiss Elemérnek létezett egy mozgalma és egy televízió mûsora „Találjuk ki Magyarországot” címmel! Miért ne indulhatna ez alapján helyben egy lakossági mozgalom, aminek az lenne az elnevezése, hogy „Találjuk ki Jákot!”?

Biztos vagyok benne így látatlanul is, hogy a Jáki Hírmondó szerkesztõsége szívesen segítene ennek beindításában!

Végezetül egy jövõre vonatkozó kérdés: Mint kampányszervezésben járatos ember, mit gondolsz milyen felállás várható a jövõ évi önkormányzati választásokon, és mit jelenthet ez a település lakóinak? Milyen alternatívák realizálódhatnak, jobb lesz, vagy marad a királyság?

Az elejéhez muszáj egy kis kiegészítést tennem, nem azért, hogy magamat magasztaljam, pusztán azért, mert sokakban felmerülhet azonnal a kérdés, hogy mitõl lennék kampányszervezésben jártas, az egy szem jáki kampánytól, amiben személyesen részt sem vettem? J Éppen ezért el kell mondanom, hogy nem ez volt az elsõ és nem is az utolsó eset. Korábban is vettem részt kampányban, segítettem pld. Szabó Gábor Szombathely MJV korábbi polgármesterének kampányában, és nagyon úgy néz ki, hogy jövõre is lesz ilyen feladatom, már nem csak önkormányzati választások szintjén, hanem az országgyûlésinél is ott leszek.

Azt gondolom, hogy minden eddiginél durvább/keményebb lesz, pont úgy, mint az országos. Helyben ennek legfõbb oka az lesz, hogy leköszön a rendszerváltás óta hatalmon lévõ polgármester, így sokan érezhetik úgy, hogy itt az idõ, eljött az õ idejük, ezért megmérettetik magukat. Ugyanakkor a jelenlegi polgármester is ott fog bábáskodni kijelölt utóda felett, hisz szeretné, ha õ nyerne (Mondjuk az, hogy kijelöli az utódját elég vicces, hiszen ez is pártállami beidegzõdés, demokráciában nem szokás. Például –hogy ne magyar példát mondjak-, biztosan tudom, hogy Georg Kronawitter nem jelölte ki maga helyett Christian Udet München polgármesteri címéért folyó csatában, annak ellenére sem, hogy mindkettejük SPD-s politikus J). Nincs ezzel semmi baj, erre fel kell készülni a jelölteknek. Néhány név már most is tudható. Vannak olyanok, akik sejthetõek, és nyilván lesznek meglepetések. Én például mindenképpen várnék legalább egy ilyen, úgynevezett sötét lovat. Olyan valakit, akire senki sem számít, nem sejtik, hogy vannak ilyen tervei, és azt sem lehet tudni elõre, hogy meddig jut, de akár nyerhet is gond nélkül. Szívesen látnám a fiatalabb generáció megjelenését is, akik friss ötleteikkel, új lendületet hozhatnak a település életébe. A már sokat emlegetett Dozmat polgármestere például 38 éves, megválasztásakor 35 volt. Egyébként szombathelyi fiatalemberrõl van szó. Ennek kapcsán gyorsan le is szögezném a félreértések elkerülése végett, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy jáki polgármester legyek, így meg se forduljon a fejében senkinek, hogy ez volt a kitálalás motivációja! Nem ezért emeltem ki sem a kort, sem a származást. Továbbá el kell felejteni a régi beidegzõdéseket is, a politikus vagy a polgármester nincs birtokában különleges képességeknek, ugyanolyan hétköznapi ember, mint bárki más, semmivel sem különb nálunk. Jó lenne, ha minél többen megméretnék magukat, mert meglepõ módon, minél szélesebb a választék és ezáltal minél több jelölt programját kell meghallgatni, annál könnyebb megtalálni az ideális jelöltet.

A lakóknak pont annyit fog jelenteni, amennyit õk maguk tesznek azért, hogy olyan ember és világ legyen, amilyet elképzelnek. Ne feledjük el, hogy az ikszet õk húzzák a jelöltek neve mellé. Ahogy az ország, úgy a település életében is vízválasztó lesz 2014. Egy rossz döntés végleg megpecsételi a sorsaikat.

Ezzel kapcsolatban nem haszontalan elgondolkodni az ünnepelt Karel Havlíèek Borovský szavain: „csak az egészséges és mûvelt nemzetnek lehet a szabadsággal párosuló jó kormányzata… a mûveletlen nemzet, vérezzen is el érte forradalmakban, a szabadságot és jogot el nem nyerheti, hanem újra meg újra megcsalatják s az önkényuralom alá hajtják. Az erkölcsileg romlott nemzet, még ha akár mûvelt is, romlottsága az önkényuralom újra szerencsétlen állapotába juttatja.“

Az egyik legfontosabb dolog az önkormányzati választásokkal kapcsolatban az, amit már oly sokszor és sok helyütt elmondtam: meg kell érteni, hogy a polgármester kiválasztása nem a pártokról szól. Nem azért kell az állampolgárnak szavaznia valakire, mert õt X vagy Y párt támogatja és számára az a szimpatikus. A jelölt személye kell, hogy döntõ legyen. Az, hogy mit képviselt eddig és mit szándékozik a jövõben. Olyan embert kell választani, akiben látják, hogy az érdekeiket képviselné, hogy világos elképzelései vannak a település jövõjérõl, fejlesztéseirõl, munkahelyet akar teremteni, bevételeket generálni, közösséget építeni. Nem csak szavakban, ígéretek terén a kampányban, hanem valóban. Hogy van-e az ígéretek mögött valós tartalom, az úgyis ki fog derülni a kampány idején, persze ehhez nagy szükség van a lakókra. Hogy ott legyenek, hogy nyíltan és õszintén kérdezzenek. Nélkülük sosem fog kiderülni ki a jó és felkészült jelölt és ki az, aki légvárakat épít. És akkor még mindig ott lesz a szemesi jó gazdálkodás súlyos öröksége és a szekrényekbõl idõrõl-idõre kipottyanó csontvázak sora, melyekrõl a legtöbb jelölt nem fog tudni, mert nem is tudhat. Azonban egyszer valakinek mindezeket rendbe kell tenni, különben elvész a település.