Tisztelt Lakosság, Önkéntes Tűzoltók!


Lassan eltelik ez az esztendő is, és ilyenkor általában visszatekintünk, hogy mi is történt velünk. Így most jómagam is ezt teszem. A Jáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökeként, bátran ki merem jelenteni, hogy az önkéntes tűzoltók idén is kitettek magukért, idejüket és energiájukat nem sajnálva a községet segítették.

A 2014-es évben 8 riasztást kapott az egyesület a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokságról, melyből 7 alkalommal vonultak ki önkénteseink. Ez igazán becsülendő és nagy áldozat részükről, ha arra gondolunk, hogy mindezt önzetlenül, anyagi juttatások nélkül tették.

12 fő tette le a 40 órás tűzoltó alaptanfolyamot, így már nem csak az eltökéltség, hanem szaktudás is rendelkezésünkre áll. Így egy esetleges vészhelyzetben gyorsan és szakszerűen tudunk a falu lakosai és a hivatásosok segítségére lenni.

A lakossági támogatásokból és felajánlásokból sikerült egyenruhát vásárolni, ami kifejezheti a szervezet egységét. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiírt pályázaton csaknem 400.000 Ft-nyi szakfelszerelést nyert az egyesület. Emellett a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is segítette szervezetünk munkáját. Ezért külön köszönet illeti azokat, akik segítettek bennünket!

„Egyesült erővel a vész idején” ezt választották elődeink jelmondatul. Bátran ki merem jelenteni, hogy, hogy ennek a jelmondatnak szellemében végezzük hivatásunkat, nem magunkért, másokért, a közösségért. Köszönöm az önkéntes tűzoltóknak egész éves kitartó munkáját, és támogatását. Ezekkel a gondolatokkal kívánok a Jáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület nevében mindenkinek áldott békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, riasztásokban szegény újesztendőt!



Tisztelettel:

A Jáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület nevében:

Kovács Ákos ÖTE elnök