Írottkő 35 teljesítménytúra

A pénteki esős nap után szép kirándulóidőben vágtunk neki a teljesítménytúrának. A „túlzottan kényelmes” vonaton ücsörgést követően Kőszeg helyett Kőszegfalváról indultunk a gimnáziumi rajthelyre. Az első kaptatóval az Óház-tetőre másztunk fel, majd a Velemi Alkotóház felé vettük az irányt…











…persze a játszótér sem maradt kihasználatlan.



Majd Bozsokon át a Kalaposkő felé vettük az irányt.





Felfel

S a hegytetőn egy rövid pihenő után indulás az Írottkőre

A Dunántúl legmagasabb pontjáról ritka szép kilátásban volt részünk.

A csúcsról lefelé egy kis szemerkélő esőben az esőkabátokat is felpróbáltuk.

Velemben már ismét napsütéses zsíroskenyérparti várt bennünk, majd Kőszegdoroszló és Cák érintésével visszaértünk a rajt-cél állomásra.

A távra kijelölt 10 órás szintidőt 9 óra 20 perc alatt sikerült teljesíteni.
A szendvics és üdítő jól esett, de az elgémberedett, feltört lábakkal az állomás elérhetetlen távolságnak tűnt…

de végül sikerült elérni a vonatot.
A csapat tagjai igazi sportteljesítményt hajtottak végre a 40 km-es táv megtételével és a jelentős szintkülönbség legyőzésével.

GRATULÁCIÓ a résztvevőknek!

 

 

Hende István