Ideális környezetben kellemes a tanulás!

Azt mondják a tanuláshoz nyugodt, de inspiráló környezet kell, egy erre elkülönített hely, ahol tudunk koncentrálni. A myidealhome (www.myidealhome.com) berendezett tanulósarkaiból még pont idõben tudunk ihletet meríteni, hogy vizsgaidõszakra össze hozzunk valami különleges helyet ahol könnyebben megy az éjszakázás.

A fiúk számára kialakított terek szerintem túl sötétre sikerültek, fõleg kisebb gyerek esetében nem szabad ennyire komoly árnyalatokkal bûvészkedni.

Érdemes odafigyelni a székekre is, bár a háromlábú kis stoki nem hiszem, hogy megfelelõ több órás tanuláshoz, de a görgõs fa székek már sokkal ergonomikusabbnak tûnnek és megmutatják, hogy a gurulós szék is lehet stílusos.

Persze a tanulási szokásainkat nem elég csak szép környezet kialakításával befolyásolni, sajnos hosszú távon nem is tudjuk, így nem érdemes csodát várni.

A képeken, mint a legtöbb magazinbeli képen gyönyörû rend uralkodik az asztalon és minden tökéletesen rendszerezett. Én is mindig ezt akartam megvalósítani, de közbejött egy könyv, ami kicsit megváltoztatta a hozzáállásom a dolgokhoz, ezért idézek belõle pár sort:

„ Amikor a Chicagoi Egyetem Nobel-díjjal kitûntetett közgazdászprofesszora, Robert Fogel úgy látta, hogy íróasztalát túlságosan elöntötték a kupacok, egyszerûen berakott egy második íróasztalt az elsõ mögé. Az új asztalon lévõ kupi, mára már vetekszik a régi asztal kupijával. Egyetemi kollégája, a kémikus Stephen Berry- aki a MacArthur „zsenidíjat” is megkapta- közel 50 cm magasságú tornyok között dolgozik, amiket az elmúlt két évtized alatt halmozott fel. Lehet, hogy csak az õrült zsenik engedhetik meg maguknak, hogy az íróasztalukon rendetlenség legyen? ... Ezt az utóbbi elméletet csupán azok a kutatások cáfolják meg, amelyek a tanulási hatékonyság ideális környezetét vizsgálják. … Ezek a kutatások legtöbbször pont azt az eredményt mutatják, hogy a rendetlen íróasztal akár rendkívül termékeny alkotókörnyezetnek bizonyulhat.”

„A rendetlen asztalon lévõ különbözõ kupacok valójában egy meglepõen finoman kidolgozott, informálisrendszert alkotnak, amely a legjobban megtervezett dossziézós rendszernél is sokkal hatékonyabb és rugalmasabb.”

„Az 1950-es években az Amerikai Egészségügyi Intézet biomolekuláris kutatójával. Leon Heppellel történt. Heppel íróasztalának összevisszasága hírhedt volt az intézetben dolgozó kutatók körében. Idõnként egy vastag, barna papírt terített az íróasztalán felhalmozott kupacok tetejére, hogy ily módon kapjon tiszta felületet, amire tovább pakolhat. Egyszer egy olyan levélre akadt az összevisszaságban, amiben Earl Sutherland kutató egy szokatlan biomolekulával végzett kísérlet eredményérõl számolt be neki. Késõbb, ahogy már a becsomagolt rétegek között kotorászott, egy másik levél is a kezébe került, amit egy másik kutatótól, David Lipkintõl kapott, még régebben. Ez a levél ugyanerrõl a kutatási témáról számolt be egy másik biomolekula kapcsán. Ahogy Heppel a két levelet egymás mellé tette és összeolvasta õket, rájött, hogy két kollégája minden valószínûség szerint ugyanazt a sejtfolyamatot vizsgálta, viszont más-más eredményre jutottak. Sutherland levelét továbbította Lipkinnek, Lipkin levelét pedig Sutherlandnek, beindítva ezzel egy láncreakciót, amely végsõ soron Sutherland Nobel-díjához vezetett, amit a hormonoknak a sejtmûködésre gyakorolt szabályozó tevékenységének felfedezéséért kapott.” /Eric Abrahamson- David H. Freedman: A tökéletes rendetlenség/

Ezzel persze nem akarok senkit buzdítani arra, hogy minél nagyobb szemétdombot halmozzon fel otthon és esetleg Nobel-díjasok neveivel szálljon harcba a takarítás ellen, de érdemes nem bedõlni azért a gyönyörûen rendezett íróasztalok mítoszának.