Tavasz derekán…

  

A gazdák izgulhattak, hogy átvészelik-e a gabonák a rendkívül, hideg és szeles időjárást. Aztán mikor beköszöntött a tavasz, akkor a magágyakat nem lehetett kellő képpen előkészíteni a vetésre, ugyanis fél évig egy szem eső nem hullott, és a föld nagyon kiszáradt. De hála Istennek az égiek meghallgatták fohászunkat és végre eleredt itt is az eső. Ez nagyon jó időben érkezett. A vetemények észhez tértek és feléledtek a kiskertekben elültetett magvak is. Reménykedjünk, hogy nem lesz nagy szárazság ezen a vidéken és talán szép lesz az idei termés. Bár a repcének nagyon kedvezőtlen volt az idei időjárás, és az országban rengeteg helyen ki kellett tárcsázni az ősszel elvetett, és nagyon gyéren kelt vetést. Közeleg a határszentelés. Ilyenkor az emberek össze tudják hasonlítani az idei és a tavalyi évet. Hisz minden imakönyvből előkerülnek a lepréselt búzaszálak, melyből meg lehet állapítani melyik volt a legkedvezőbb esztendő. Reménykedem, hogy sok imakönyvbe nem fog majd beleférni a búza hisz az azt mutatná, hogy remek a vetés és jó termést várhatunk a nyáron. 

Írta: Kovács Ákos

Ilyenkor tavasz derekán, már javában folynak a munkálatok a határban. Az idei év nagyon szeszélyesnek mondható. Sajnos a télen nem esett említésre méltó hó, a környékünkön.