oshonos1

A XVIII. században a nyugati határvidék lakossága rendszeresen fuvarozott gabonaféléket és más terményeket is Ausztriába. Közben elõszeretettel hozta magával az itthon lévõnél tömegesebb, nagy terhek vontatására alkalmasabb nóri és pinzguai lovat. Ez a két lófajta a köztenyésztésben két, eredetében hasonló, de jellegében eltérõ tájfajtát, a muraközit - egy kisebb, de erõteljes nehézigás típust - és a nagyobb pinkafõit hozta létre. A XIX. század második felében már elismert hidegvérû tenyészetek alakultak az országban és 1904-ben a kormány már 140 hidegvérû mént bocsátott a tenyésztõk rendelkezésére. Az állomány javítása és egységesítése céljából nyugatról különbözõ fajtájú hidegvérû méneket is importáltak, mégsem lett a hidegvérû egységes fajta. A II. világháború alatt az ország lóállománya megfogyatkozott és leromlott, ezért a világháborút követõen jelentkezõ óriási vonóerõ-igény kielégítése érdekében belga és ardenni méneket, valamint Franciaországból 17 különbözõ fajtájú hidegvérû mént importáltak. Ezekkel és ivadékaikkal több generáción át szervezett, célirányos fajtanemesítés folyt. Ennek hatására kialakult a magyar hidegvérû, melyet 1954-ben önálló fajtaként elismertek. Eközben õrködtek a nóri, pinzguai eredetû hidegvérû típus fennmaradásán is. Ez könnyebb, nagyobb ügetõkészségû, hosszabb hasznos élettartamú, a magyar hidegvérûtõl több tulajdonságban eltérõ lett. 1972-ben muraközi néven önálló fajtaként ismerték el.

A hidegvérû ló külleme és testalkata jelentõsen különbözik a melegvérû fajtákétól. A nagyobb testtömeg, a dúsabb izmoltság, a vastagabb bõr, durvább és dúsabb hosszúszõrök, a terjedelmes és burkolt ízületek elsõ látásra megkülönböztetik a hidegvérû, valamint a hidegvérû és melegvérû lovak keresztezésébõl származó ún. „sodrott" lovakat. Feje testtömeggel arányos, a hidegvérû jellegnek megfelelõen kissé burkolt, de nem durva. Nyaka középmagasan illesztett, közepes hosszúságú, általában igen jól izmolt, gyakran ívelt, estenként terhelt. A sörény, dús, gyakran kétfelé osztott. A mar és a nyak találkozása az ún. „baltavágás" elmosódott, a mar rövid, alacsony, széles, jól izmolt, a hátba fokozatosan megy át. A hát középhosszú, széles, jól izmolt. A kissé hosszabb hát kevésbé súlyos hiba, mint a rövid. Fara terjedelmes, erõsen izmolt, csapott, barázdált. A nem elég izmolt „szimpla" far melegvérû õsökre utal, így törzskönyvbõl kizáró. Szügye széles, izmos, mély. Az elülsõ lábak esetében a jól izmolt, közepesen dõlt lapocka, a terjedelmes, burkolt ízületek, a széles, gyakran dús hosszúszõrökkel fedett, közepes hosszúságú szárak, a gömbölyû bokák, a közepes hosszúságú de inkább rövid csüdök, a dús bokaszõrzet, a széles, terülésre hajlamos paták a jellemzõek. A lábszerkezet tekintetében oldalról a kissé hátraállított ún. „borjúállás" szembõl nézve a „hegyfaltipró" lábállás gyakori, míg ennek ellentéte az ún. „franciás" állás szinte sohasem fordul elõ. A hátulsó lábakon a fel- és alcomb igen jól izmolt, a lábvégeknél az elülsõ lábakhoz hasonló alakulásformát találunk. Lábai középhosszúak, sem a levegõs „nyakigláb", sem a túl zömök rövidlábú egyedek nem kívánatosak. Mozgása az utóbbi évtizedek szelekciójának köszönhetõen sokat javult, ma már egyre kevesebb a rendellenes mozgású (kaszáló, csámpás) egyed. Színe fõként pej, szürke, sárga, fekete és a deres szín különbözõ változatai.

Hasznosítása

A hidegvérû ló nagy testtömege, nyugodt vérmérséklete folytán ideális igásló. Már kétéves korában fogatba tanítható. A betanítás valamennyi fajta közül a legegyszerûbb, már néhány alkalom elég, hogy utána megbízhatóan dolgozzon. Ha több napig nem fogják be, akkor sincs vele különösebb gond, a melegvérû fajtáktól eltérõen. Magyarországon a lóhúsfogyasztásnak nincsenek hagyományai, de a Nyugat-európai piacokon a lóhús igen kedvelt, ára a marhahúsét meghaladja. Nagy tömege, dús szõrzete, sajátos alkata, nyugodt vérmérséklete, barátságos természete révén kiválóan alkalmas azoknak a ló kedvelõknek is, akik nem gazdasági célból, hanem kizárólag kedvtelésbõl tartanak egy-két lovat. Erre kiváló példákat találhatunk Angliában, Hollandiában és Észak-Németországban, ahol az igás célú hasznosítás visszaszorultával már-már kiveszõfélben lévõ hagyományos hidegvérû fajtákat (shire, clyton, keletfríz, rajnai) a hobbytenyésztõk karolták fel, hozták divatba, és tartják fenn ezeket a fajtákat. A hidegvérû lovak vérmérsékletüknél fogva kiválóan alkalmasak terápiás célokra, de találkozhatunk velük lovastorna-versenyeken, vagy lovasiskolákban is. A hagyományos lóval dolgozó erdõgazdaságokban is megtalálható.

Forrás: www.hidegverulo.hu