Mangalica

A mangalica a Magyarországon õshonos, törvényileg védett háziállatok egyike, világhírû sertésfajta.

A törökök kiûzése után az egykori hódoltsági területeken rendkívül kevés sertés maradt, hiszen a törökök vallási okokból nem fogyasztottak sertéshúst. A sertéstenyésztés a Felföldre és az erdélyi területekre szorult. Ennek ellenére már 1750-bõl vannak adatok, mely szerint Sopron messze földön híres sertésvásárára az Alföldrõl hajtottak fel állatokat. A 18. század végén fõleg a dunántúli területek és Ausztria között volt jelentõsebb sertéskereskedelem, amelynek fõ fajtája a bakonyi sertés volt, mert ez a fajta jól bírta a hosszú utat. A kereslet egyre növekedett, s a kereskedõk eljutottak Horvátországba is. Az onnan származó sertések kedveltebbek voltak a bakonyi sertésnél, mert több zsírt adtak és húsuk is jobb ízû volt. Szerbia fejedelme, Milos Obrenovics a szerb, az ún. sumadia sertésekkel kezdett kereskedni, tenyészetet alapított, ahonnan a magyar birtokosok tenyészállatot is vásároltak.

Ahogy a szerb kondákat áthajtották Magyarországon a soproni és gyõri állatvásárba, az óriási állományból kis rész elkallódott, megvásárolták, olykor ellopták, és ezek az egyedek keveredtek az itt honos disznófajtákkal. A lakosság körében egyre népszerûbb lett ez a zsírsertésfajta, amit akkor törökfajtának, rátznak, mangaritzának vagy mangalitzának is neveztek. 25 év alatt eljutott az ország minden részébe, s teljesen átalakította a sertésállományt. A bakonyi sertés az 1840-es évek közepére teljesen eltûnt. Pethe Ferenc 1814-ben már mint közönséges fajtáról ír a mangalicáról.

1833-ban József fõherceg Kisjenõn tenyészetet alapított, ahova Milos herceg akkor már híres állományából vásároltak állatokat. Ezek a sertések fehér, göndör szûrû egyedek voltak, s Kisjenõn keresztezõdtek az ott levõ állománnyal. A többi magyarországi földbirtokos innen vásárolt tenyészállatokat, s így az ország területén több nagyhírû tenyészet is kialakult. Ilyen volt a Mezõhegyesi Állami Ménesbirtokon létrejött tenyészet, amelyet 1865-ben alapítottak. Ezeknek a központoknak a segítségével létrejött egy viszonylag egységes populáció. A mangalica néhány nemzedék alatt annyira alkalmazkodott az alföldi viszonyokhoz, hogy igazi magyar fajtává vált. Amennyiben néhány példány elkerült innen, az idegen környezetben az utódokban jelentõs eltérések alakultak ki. Az I. világháború után az elcsatolt országrészeken volt a mangalicaállomány nagy része, de az országhatárokon belül egy egységesebb, homogénebb populáció maradt.

A mangalica jelentõségét jelzi, hogy Gyõrben és Kõbányán hízlalótelepeket hoztak létre. A kõbányai telep éves forgalma 1870 és 1894 között átlagosan 600 000 sertés körül volt. Ám ekkor már a gazdasági környezet változásnak indult. Az erdõket, amelyek makkoltatásra alkalmasak voltak, kiirtották, a legelõket felszántották. Csökkent a zsírsertések iránti kereslet, viszont nõtt a hússertés iránti érdeklõdés. Megjelentek a nyugati fajták, amelyek már nem külterjes, hanem belterjes gondozási módot kívántak. A legnagyobb csapás a fajtára az 1895-ben kitört sertéspestis volt, amely 20 évig tartott, és 4,5 millió sertés pusztulását okozta. Az elhullott állatok 95%-a mangalica volt. Ezután többé nem tudta visszaszerezni piaci pozícióit, állományának mérete egyre csökkent.

Az 1927-ben megalakult Mangalica Tenyésztõk Országos Egyesülete célul tûzte ki a fajta fejlesztését. A törzskönyvezés irányelveit és szabályait Rácz Mihály, az állattenyésztéstan tanára dolgozta ki, és ez kisebb változtatásokkal a mai napig érvényben van. A II. világháború újabb tragédiát jelentett, a mangalicák száma jelentõsen csökkent.

A háború után létrehozták a Magyar Állattenyésztõ Szervezetek Országos Szövetségét, 1945-tõl az 1950-es évek végéig a mangalicák száma nõtt, de nem érte el a háború elõtti 30 ezres állományt. Az 50-es évek végétõl a modern hússertésfajták kiszorítják a mangalicát, egyedszámuk rohamosan csökkent. 1973-ban a mangalica védetté nyilvánításáról döntöttek, 1974-tõl állami támogatás mellett folyik tenyésztése.[1]

Az 1990-es években újra megalakult a Mangalicatenyésztõk Országos Egyesülete, ami a gyakorlati tenyésztõmunkát végzi. A fajta fenntartásáért hatóságként a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Állattenyésztési Igazgatósága (az Országos Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet jogutódja[2]) a felelõs. Ma a mangalica már nem veszélyeztetett, s ebben szerepe van nemzetközi sikerének is: jó minõségû húsa az alapja a világhírû spanyol serrano sonkának.

Típusai

Szõke mangalica: a leggyakoribb változata. Jól hasznosítja a táplálékot, kül- és belterjes tartása egyaránt alkalmas. Zsír- és hústermelésre is bevált. Sok változata ismert, hiszen a fajtára hatott a táplálék, a tartás sokfélesége.

 Vörös mangalica: a szõke mangalica és a göndör szõrû szalontai sertés keveredésébõl jött létre, valamivel nagyobb súlyú és szaporább a szõkénél.

 Fecskehasú mangalica: a szõke és a fekete mangalica keresztezõdésébõl jött létre, hasa szõke, háta fekete. Kisebb termetû, de szaporább, mint a szõke változat.

 Fekete mangalica: az ország déli részén volt jelentõs. A szerémségi fekete sertés és a szõke mangalica keresztezõdésébõl jött létre, jobb ellenállóképességû, de gyengébb termelési tulajdonságú volt, mint a szõke változat. A 20. század elején kipusztult.

 Vadas mangalica: igen ritka változat, elsõsorban hegyvidékeken volt jellemzõ, valószínûleg a szõke mangalica és a vaddisznó véletlen keresztezõdésébõl jött létre.

Keresztezések

A mangalicát rendszeresen keresztezték más fajtákkal, hogy egyes képességeit javítsák. A keresztezõdések hozzájárultak a különbözõ tájfajták kialakulásához, és új fajták létrejöttéhez. Ennek ellenére a mangalica jelleg mindenhol megmaradt. Két jelentõsebb keresztezés:

 Nemesített mangalica: a 20. század elején több tenyészetben a kocákat a mangalicához nagyon hasonló, szintén zsírtermelõ fajta lincolnshire kanokkal fedeztették. Az eredmény egy rendkívül szapora és jó növekedésû típus lett, amelyet igyekeztek elterjeszteni a gazdák között.

 Báznai sertés: önálló fajtává alakult keresztezés. Báznán mangalicát és angol berkshire sertést kereszteztek, majd a yorkshire fajtát is bevonták, így jött létre egy érdekes megjelenésû sertés. A testén a szõke és a fekete szín eloszlása egyedi, a fekete szín a test elején és a fari részen látható, míg a test közepe fehér, ezért öves disznónak is nevezik. Erdély elcsatolásával az állomány Romániába került, Magyarországon számottevõ létszáma nincs.

Mítosz az alacsony koleszterintartalomról

A kutatók eredményei nem támasztják alá azokat a közléseket, melyek szerint a mangalica zsírja kevesebb koleszterint tartalmazna az általánosan elterjedt hízósertés típusokénál.

„A mangalicáról az a hír járja, hogy húsa egészségesebb, könnyebben emészthetõ, kevesebb benne a koleszterin, és az ember számára létfontosságú telítetlen zsírsavat tartalmaz. Nem így van.

„A mangalica zsírjának koleszterintartalma megegyezik bármilyen más sertésével. Vörösné Bálint Márta dietetikus a Velvetnek elmondta, hogy az állat zsírsavösszetétele csak abban az esetben tartalmaz telítetlen zsírsavakat, ha az eredeti, makkoltató rideg tartásban nevelik, és hagyják az állatot a saját ütemében növekedni. Ilyenkor a jószág zsírja alacsonyabb hõfokon olvad, mint a többi sertésé. Sajnos ennek a kritériumnak nem minden tenyészet felel meg. Hogy miért jó a gazdáknak, ha táppal etetik az állatot? Gyorsabban éri el a vágósúlyt.”

Forrás: wikipédia.hu